García Márquez: Gabriel: Szerelem a kolera idején

„Csak most volt hozzá bátorságom, hogy négyszáznyolcvan oldalon át a szerelemről írjak és csakis a szerelemről” – mondta Márquez a könyvről. Persze nem csak a szerelemről ír, hanem a szerelmen keresztül szinte mindenről. Az érzelmi konfliktusok közepette eltelik fél évszázad, lezajlanak forradalmak, társadalmi változások, emberéletek, házasságok, szerelmek és gyűlölködések mennek el a szerelmesek mellett. És mindent áthat a felszín alatt megbújó mágia, egy kis szürrealizmus, az emberi furcsaságok és ostobaságok végeérhetetlen sorozata. A könyv magával ragadó, színes költészet a szerelemről, a vágyról, a kitartásról, az elmúlásról. Mindezt Garcia Márquez oly költőiséggel ábrázolja, hogy nyoma sincs benne pornográfiának, de árad belőle az erotika, a szerelem.

Három főszereplője, Fermina Daza, Florentino Ariza és Fermina férje, Juvenal Urbino doktor mind a boldogságot keresik, és találják meg végül, ki-ki a maga módján. Hogy melyikük boldogsága az „igazi”, azt az olvasó feladata eldönteni.

Florentino Ariza még ifjúként beleszeret a már gyermekként is diadalmasan gyönyörű Fermina Dazába, de szerelmük nem teljesülhet be. Fermina Daza hozzámegy a városka legjobb partijának és legszebb férfijének számító Juvenal Urbino doktorhoz, akivel évtizedekig élnek boldog, termékeny házasságban, kiegyensúlyozott polgári légkörben. Ezalatt Florentino Ariza kicsapongó életet él, egész életén át kalandozik, váltogatja a párjait, mindeközben végig dédelgeti magában Fermina Daza iránti szerelmét. És ez a nagy szerelem végül évtizedek múltán, mikor már mindketten megvénültek, mégiscsak beteljesül. A meghökkentő befejezésű szerelmi történet egy buja, lüktető, letűnt világban játszódik, melyet egyaránt uralnak a misztikus események és a sztentori hangú bölömbikák; ahol a tengerben olykor még feltűnik egy éneklő vízitehén keblén a borjával, vagy egy gyönyörű vízihulla; ahol még a legjózanabb gondolkodású embernek is természetesnek tűnik, hogy a tárgyak olykor elsétálnak a helyükről. Teljesen más világ ez, mint a mi közép-európai, misztikumtól mentes és romantikátlan valóságunk. Azt hiszem, "az ember tudást akar szerezni a könyvekből, helyzeteket érteni, elképzelni, látni - magáévá tenni a mások által megélt tapasztalatot. Megtanulni, hogyan van az élet." Marquez regényeiből megtanuljuk, hogy a legjobb dolgok váratlanul történnek, és az élet valójában megtanulhatatlan, de mindennek örülni kell, ami megtörtént: mert megtörtént. (Lippai Janka könyvtáros ajánlása)

Oz, Amos: Szeretetről, sötétségről

Amos Oz művét az izraeli Száz év magányként is emlegetik. Írása egy hatalmas, több évtizeden átívelő regény: az önéletrajz apropóján nemcsak egy tipikus zsidó család sorsát, a holokauszt tragédiáját meséli el, de szemlélteti az államalapítás előtti, alatti és utáni idők nehézségeit, Izrael semmihez sem hasonlítható hangulatát - mindezt eredeti, magával ragadó, karizmatikus stílusban teszi, az értelem, érzelem, intuíció, a humor és az írói varázslat minden eszközével felfegyverkezve.

Oz családja archetipikus bevándorló család: Mussmanék Ukrajnából menekülnek az antiszemitizmus miatt előbb Lengyelországba, majd Prágába, végül Jeruzsálembe, ahol az érzékeny, intelligens, négy-öt nyelven beszélő Fanja férjhez megy Klausnerhez, egy költői vénával megáldott, tizenhat-tizenhét nyelven olvasó, kétbalkezes szobatudóshoz. Fiuk, Ámosz a negyvenes-ötvenes évek Jeruzsálemében nő fel. 1952 januárjában Fanja Mussman, az író depressziós édesanyja öngyilkos lesz. Oz ezután szakít jobboldali apjával, tizenöt évesen egy kibucba megy traktorosnak (ott veszi fel az Oz nevet, amelynek jelentése: bátorság), és harminc évig kibuclakóként próbálja megtalálni, kikovácsolni saját identitását. A könyv ugyanakkor Izrael Állam története is, az egész korszak története, az Ozzal együtt felnőtt zsidóké, akik túlélőkként egy lakatlan szigeten kötöttek ki, és otthont építettek maguknak.

Storm, Theodor: Aquis submersus

Theodor Storm elbeszélése a 19. századi német rövidpróza egyik remeke. Komor észak-német tájon áll egy templom, benne festmény; a kép szőke, halott fiúcskát ábrázol. A kép alján rejtélyes betűjelek, kiderül belőlük, hogy a gyerek az apja bűne miatt fulladt vízbe. Innen a finom művű elbeszélés címe, s ebből a rejtélyből bontja ki az író a 17. századi romantikus szerelmi történetet.

Johannes, a festő Hollandiából tér haza gyerekkorának színhelyére, a holsteini kastélyba. Hajdani gyámolítója, a földesúr a ravatalon, gyerekkori szerelme, Katharina a szomszéd birtokoshoz készül feleségül menni. A lány erőszakos, durva bátyja portrét rendel Johannestől - maradjon kép a házban az ifjú hölgyről. A festmény készülése közben meghitt gyerekkori kapcsolatuk szerelemként éled újjá. Nászukra azonban épp hogy sor kerül, a festőt elűzik, a megesett lányt pedig eltüntetik a rokonok. Évek múlva egy tengerparti faluba hívják Johannest - a pap arcképét kell elkészítenie. A komor, rejtélyes ember mellett szőke kisfiú sündörög, a paplak asszonya viszont soha nem látható - magányos, rejtélyes életet él. Egy véletlen folytán mégis találkozik a festő az asszonnyal, s felismeri Katharinát - találkozásuk végképp, sorsszerűen teljesíti be a tragédiát...

Hardy, Thomas: Egy tiszta nő

Az angol irodalom klasszikus regényírója a konvenciókba merevedett társadalomból kitörni képtelen nő tragédiáját fogalmazza meg. Tess, az egykor tekintélyes, de paraszti sorba süllyedt nemesi család sarja, előkelő rokonai szolgálatába áll. Miután a ház ura meggyalázza, családjához menekül, ott szüli meg törvénytelen gyermekét, aki rövidesen meghal. Szégyenében, fájdalmában búcsút int a szülői háznak, ám egy tejgazdaságban felcsillan számára a boldogság lehetősége. Kedvese, Angel Clare azonban nem elég erős, hogy szembenézzen szeretője múltjával, ezért elhagyja a lányt. A leány tragikus sorsa egy véletlen találkozás során pecsételődik meg, amikor ismét feltűnik egykori durva csábítója, akinek kitartó udvarlása elől Tess képtelen kitérni. Ám amikor szerelme, Angel is megjelenik, Tess végzetes lépésre szánja el magát...

Az első ízben 1890-ben megjelent regény balladaszerű feszültségét, lírai hangvételét Szabó Lőrinc stílushű fordítása különös erővel eleveníti meg. Bizonyos értelemben Hardy többi művénél körülhatároltabb világ a Tessé, ám ettől a regény csak nyer; a tiszta lelkű parasztlány misztifikálatlan, tehát nem a kozmikus gonosz áldozata lesz, mert azonosítható ellenfelei: az előítéletek, a társadalmi bűnök.

Dreiser, Theodore: Amerikai tragédia

Dreiser regénye (1925) az első nagyszabású kísérlet volt az európai naturalizmus - elsősorban Zola - módszerének átültetésére, az amerikai életforma, életvitel, társadalom feltérképezésére. Az igényeiben és megvalósításában monumentális alkotás valóban a legjobb, leghűbb tükre a századforduló, századelő Amerikájának, irodalomtörténeti, esztétikai értékein túl megbízható és lenyűgözően gazdag információforrás is.

A regény főhőse Clyde Griffiths, mélyen vallásos, ridegen puritán szülők gyermeke. Pályáján állandóan végigkíséri a beléoltott eszmék és a gazdag, szabad, vagyonos élet utáni olthatatlan vágyakozás ellentmondása. Kísérletei a "jobb élet" megvalósítására rendre kudarcot vallanak. Amikor - mint egy hotel kifutófiúja - először bepillanthat a gazdagok életébe, álma teljesen reménytelennek látszik, sőt egy autóbaleset miatt, melynek egy kisgyermek esett áldozatul, még menekülnie is kell. A második kísérlet is balul üt ki. Gazdag nagybácsija gyárában kap alkalmazást, bár kezdetben afféle obligát szegény rokonként szerepelhet csak, később bekerül a jó társaságba, amelynek egyik tagja Sondra Finchley, a gazdag és szép fiatal nő, viszonozza érzelmeit, egyúttal fényes jövőt, nagy karrier lehetőségeit is ígéri a szerelmes ifjúnak. Griffiths azonban Robertával, a gyár egyik munkásnőjével folytat viszonyt, aki gyereket vár tőle, s hogy az ne állhasson érvényesülése útjába, kitervel egy csónakbalesetet...

Olyan, mint egy klasszikus krimi: egy fiatalember megöli a szeretőjét, s utána elkezdődik nyomozás, a bizonyítás, majd lesújt a büntetés. De talán még izgalmasabb, hogy mi történt előtte? Miért ölt Clyde? Miféle erők játéka végez az áldozattal is, a tetessel is? Furcsa dolog, de a nagy naturalista regényben végül minden jelképpé válik, minden túlmutat önmagán, s amikor az olvasó leteszi a regényt, már tudja, hogy többet és mást is kapott: társadalom kritikát és annál is többet - erkölcsfilozófiát. Miután ugyanis meggyőződünk róla, hogy Clyde-nál sokkalta bűnösebb a társadalom, amely a maga konkrét és elvont mechanizmusával bűnbe hajszolja, felvetődik egy mélyebb és nehezebben megválaszolható kérdés: ez a társadalmi meghatározottság mennyiben veszi le a felelősséget a tettes-áldozat válláról? Vagyis a regény minden látszólagos egyszerűsége ellenérei s több síkon játszódik – talán ennek köszönheti maradandóságát.

Ajar, Émile: Előttem az élet

Romain Gary, a neves francia író halála után derült fény arra, hogy Émile Ajar, akinek eredeti nevét is tudni vélték szerte a világon, sohasem létezett, műveit, köztük a világhíres Előttem az életet is Romain Gary írta.

A regény főhőse egy arab kisfiú, Momo, aki tízévesnek hiszi magát, s csak véletlenül tudja meg, hogy már 14 éves. Momo a társadalom perifériájára szorult négerek, arabok, zsidók mozgalmas, de nélkülözésekkel teli életét éli. Szüleit nem ismerte, csak annyit tud, hogy anyja prostituált volt, s így nem nevelhette, ezért egy idős zsidó asszonyhoz, Rosa mamához adta, aki az ilyen sorsú gyerekek ellátásából tartotta fenn magát. Momo hamar önállósághoz szokik e furcsa környezetben, s úgy segít magán, ahogy tud: lop, csal, vagányokkal és prostituáltakkal barátkozik, de Rosa mamához gyengéd szeretet fűzi. Hogy e nyomorgó, önmaguknak is hazudó, társadalmon kívüli réteg összetartása milyen erős, az Rosa mama életének utolsó hónapjaiban derül ki. Mindenki összefog, hogy a beteg öregasszony életének utolsó napjait széppé tegyék. Az igazi áldozatot Momo hozza: elkíséri Rosa mamát titkos pincéjébe, hogy ott fejezhesse be életét. Virraszt vele, majd halála után is őrzi a drága halottat, míg az oszló hús bűze miatt rá nem törik a pinceajtót.

A regény utolérhetetlen báját, hangulatát Momo nagyon is felnőttes-vagányos beszédmódja, életfilozófiája adja, mellyel a szerző vall kora ellentmondásos erkölcsi problémáiról. A megrázó, gondolatébresztő regény a modern irodalom kedvelőinek kínál tartalmas időtöltést.

Buck, Pearl S.: Liang asszony három lánya

Pearl S. Buck a 19. század végén Kínában látta meg a napvilágot, ahol szülei keresztény misszionáriusként teljesítettek szolgálatot. A Távol-Keleten töltött gyermekévek olyan mély benyomást tettek rá, hogy a Nobel-díjjal kitüntetett írónő több mint félszáz kínai témájú regénnyel gazdagította a világirodalmat. Ezek közül az egyik legismertebb a jelen mű, amelynek a főszereplője egy erős karakterű nő, Liang asszony, aki - miután férje fiatal ágyast szerez be magának - elhagyja otthonát, és Sanghaj belvárosában éttermet nyit. Vállalkozása olyan jól sikerül, hogy később lányait az "Újvilágba", Amerikába tudja küldeni tanulni. Az azonban hamar kiderül, hogy boldogságot nem tud vásárolni nekik: míg a nővérek egyike új életet kezd az Egyesült Államokban, a másik kettő visszatér az időközben kommunista uralom alá került Kínába. Liang asszony egyet tehet: tapasztalatait átadva megtaníthatja őket arra, hogy miként vészeljék át a magánéleti csapások és a kívülről jövő zsarnokság próbáit... Csakhogy lehet-e alkalmazkodni egy zsarnokságra, hazugságra és erőszakra épült világhoz?

Munro, Alice: Egy jóravaló nő szerelme

A szó legnemesebb értelmében véve női író Alice Munro: írásait rendre karakteres nőalakok, tipikus női problémák ihletik. Nincs ez másképp most megjelenő kötetében sem: a válogatásban helyet kapott nyolc történet főhősei kivétel nélkül lányok és asszonyok, akik Kanada különféle tájain élve mindennapjaikat, küzdenek a sors sokunk által ismert, embert próbáló és embernemesítő próbatételeivel. Az elbeszélésekben azonban nemcsak ez a közös, hanem a történetek alapdramaturgiája is: a főszereplőknek a jelen jobbá tételéhez, problémáik megoldásához kivétel nélkül szembe kell nézniük a múlt terheivel, a gondosan leplezett hazugságokkal és elfojtásokkal, az elmúlás visszavonhatatlanságával. A válogatásban a címadó íráson kívül még hét novella szerepel: a Jakarta, a Cortes-sziget, az Óvd az aratókat!, A gyerekek maradnak, a Bűzlik a pénztől, A változás előtt és az Anyám álma című alkotás. A kötet 2009-ben elnyerte a rangos Nemzetközi Man Booker-díjat.

Szilágyi István: Kő hull apadó kútba

Szilágyi István a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb prózaírója. 1975-ben született regénye az első világháborút megelőző években, egy fiktív erdélyi kisvárosban, Jajdonban játszódik. Főhőse, a századforduló dekadens hajtása, Szendi Ilka szemszögéből látjuk a kisváros világát, nyomasztó egyhangúságát, álló idejét. Ilka egy kihalóban lévő család utolsó lánygyermekeként küzd a ráháruló lelki terhekkel, elvárásokkal és feladatokkal. A számára elfogadhatatlan valóság elől a patologikus képzelgés világába menekül, az életet hiányként definiálja, be nem teljesíthető álmainak terepeként élve meg azt. Ám a gazdag belső, teremtett világ és a külső világ közötti szakadék egyre jobban mélyül, a személyiség torzulásához, s végül egy rituális szerelmi gyilkossághoz vezet. Miután a szobája falán függő kép hét emberöltővel korábban élt Rákóczi fejedelmét nem leli a valóságban, Amerikába kivándorolni akaró szeretőjét az utazás előtti estén megöli. A regény szerkezete nem lineárisan rendeződik el: e gyilkosság gesztusa a mű nyitóképe, melyet kétirányú - retrospektív és lineáris - narráció követ. Ilka emlékeiből kirajzolódik a bűnhöz vezető ok-okozati háló, ugyanakkor az emlékezéssel párhuzamosan személyiségének leépülése is kitapintható, szinte balladahőssé transzformálódik alakja: nap mint nap, kényszeresen temeti az apadó kútba rejtett holtestet és vele együtt múltját, hordja rá a követ, ám a kút sosem telik meg kővel. A titok csak egyféleképpen maradhat rejtve, a tehertől csak úgy szabadulhat meg, ha ő maga is a halált választja.

Szilágyi István regénye nem csupán a világhoz és annak elvárásaihoz alkalmazkodni képtelen ember vergődését mutatja be, nem csak a hibás döntések következtében elszenvedett élet ábrázolására szorítkozik, inkább ürügyül szolgál - annak a talán mindannyiunk számára állandó fejtörést okozó - kérdésnek az újragondolására, hogy mennyiben alakítjuk sorsunkat, vagy csak elszenvedjük-e azt, s hogy az individuum hogyan viszonyul a sorsául adatott időhöz és térhez. A Kő hull apadó kútba olvasatomban így a mikro-és makrotörténelem viszonyát, az időben éles problémáját feszegeti. S mindezt a századelőre jellemző irodalmi köntösben kapja az olvasó: szecesszió jegyeit is hordozó nyelvvel, a történelmi, a sors és a tudatfolyam-regény stílusjegyeit ötvöző műfaji keretben. (Rózsafalvi Zsuzsanna könyvtáros ajánlása)

Maupassant, Guy de: Egy asszony élete

Vajon tényleg minden nemesebb érzés és vonzalom csupán illúzió, csalódni kell ifjúi vágyakban, szerelemben, anyai szeretetben? Tényleg ilyen egy asszony élete vagy csupán egyetlen asszonyé ez az élet, aki történetesen a 19. század második felének dekadens korszakába született? Az asszonyi sors, tágabb összefüggésben az emberi érzelmek értelmét firtató nagy mű, a szerző első regénye majd egy évszázada tartozik a magyar olvasóközönség kedves olvasmányai közé.

A századvég francia nagyjai közt is nagy művész Guy de Maupassant, a próza megújítója, mint Flaubert és Zola, a novella mestere. A "Maupassant-i novella" - mondjuk ma is a feszes témára koncentráló, tömör, nagyot robbanó elbeszélésekre. Regényei sem kevésbé érdekfeszítőek, mély lélekismeret, határozott realista világkép és bölcsesség érződik belőlük.Az Egy asszony élete című regényét 1883-ban írta a már sikeres író. A nemesi származású Jeanne életét fiatal lány korától öregasszony koráig követheti nyomon az olvasó. A regény kezdetén egy életörömmel teli, tiszta lelkű lányt ismerünk meg, akitől a regény végén mint szenilis, sivár életű öregasszonytól búcsúzunk. A zárdai nevelés után Jeanne könnyű, rózsaszín illúziókkal röppen a világba (illetve szülei vidéki kastélyába); férje, majd fia - két jellemtelen ember - lerántják romantikus álmai magasából. A realitás újabb és újabb engedményekre kényszeríti, s tündéri lénye szürkévé kopik. A regény leleplező, vesébe látó lelkiismeretről és tökéletes írói technikáról tanúskodik. Nem hiányzik belőle Maupassant nagy témája, a társadalmi osztályok erkölcseinek rajza sem. (Legeza Ilona)

James, Henry: Egy hölgy arcképe

Henry James két ország írója volt, Angliáé és az Egyesült Államoké (Amerikában született, részben ott nevelkedett, felnőttként Angiát választotta végleges hazájául), ugyanakkor két irodalmi irányzat képviselője is: termékeny munkássága része a liberalizmus utolsó szellemi fellobbanásának, s a modern próza felívelésének: formai újításaival, a lélektani mozanatok és a tudatfolyam ábrázolásával. Az Egy hölgy arcképe, első korszaiának legszebb darabja 1881-ben jelent meg.

A hölgy, akinek arcképét elemző lélekrajzzal, a sokrétűen hajlékony, intellektuális próza művészi pasztellszíneivel festi meg az író, egy huszonhárom éves, szép, okos amerikai lány: Isabel Archer. Mint mondja, azért jön Európába, hogy itt olyan boldog legyen, amennyire csak lehetséges. Útja döntő jelentőségű sorsára. Örökség révén nagy vagyonhoz jut, férfiak hódolata veszi körül, élményekben van része. De a boldogság? Kérőit sorra elutasítja, hogy megőrizze függetlenségét, majd szíve sugallatára mégis férjhez megy – s aztán rá kell döbbennie, hogy eszközül használták fel, és vagyona volt a vonzóerő a házaságban. Isabel, a puritánok unokája azonban kötelességtudatból vállalja az egész életre szóló lelki szenvedést.

Shields, Carol: Kőbe vésett történet

A regény a 20. század története egy kanadai születésű asszony mozgalmas és küzdelmes életútján keresztül, a nők átalakuló helyzetének tükrében. Daisy Goodwill 1905-ben született Kanadában, és az 1990-es években halt meg. "Nem volt nagy és kiváló", egyszerű, mindennapi életet élő kislány, nagylány, fiatal-, majd öregasszony volt, aki átesett mindenen, amin egy kanadai nő a huszadik században áteshetett: kicsiny örömei és tragédiái voltak, szerető család vette körül, gazdag rokonság, de volt egészen egyedül is, majd maga teremtett családot, volt szerelmes, férjhez ment, gyerekeket szült és nevelt, unokái is lettek. Életének nincsen, nem is lehet tanulsága. Példát - igazit, nagyot, messzire világítót - nem adott. Kicsinyt, meghittet, megkapót és elriasztót annál inkább. Mint mindenki - vagy majdnem mindenki.

A kicsiny tények és a hosszabb elbeszélések, a válogatatlan dokumentumok (levelek, naplórészletek, feljegyzések) és a rafinált szerkezeti váltások mind-mind azt a célt szolgálják, hogy minél plasztikusabban bontakozzák ki, épüljön föl az olvasó szeme láttára Daisy Goodwill figurája, szinte a semmiből, de lenyűgöző intzenzitással, amely mikrotörténet is egyben, s teljes és mély képet nyújt az e századi Kanadáról. Carol Shields dokumentumregénye, fiktív életrajza, kitalált családkrónikája irodalmi remekmű, amely 1993-as megjelenésével azonnal és mély sikert aratott, s Purlitzer-díjat is nyert.

Vámos Miklós: Apák könyve

Vámos Miklós sikeres anyaregénye (Anya csak egy van) után most megírta az Apák könyvét, amely azonban vajmi kevéssé hasonlít párdarabjához. Amíg az előző igen koncentráltan ábrázolt egy szűk tárgyi környezetet és emberi világot, ez utóbbi a közép-európai és a magyar história háromszáz esztendejének történelmi dimenziójában fest tablóképet egy zsidó családról, szinte a klasszikus családregények modorában.

Ebben a keretben tizenkét fejezet során beszéli el az író a Stern (utóbb Csillag) família nemzedékeinek életét, éspedig a magánélet fejleményeire koncentrálva. Vámos látszólag elvész a családi élet apró-cseprő ügyeiben, szinte kirekeszti a külvilág - pontosabban a "nagypolitika" - történéseit, a magánéleti viszonyokat ábrázolja, helyenként minuciózusan, de mindig kedvtelve beszélve a köznapi mozzanatokról. És mégis: a történelem, a politika folyton beavatkozik az életükbe, mégpedig rendre kényelmetlenül, zaklatón, aggasztón, olykor életveszélyesen. Bármennyire is egymásra figyelnek Sternék, a rémes 20. század nagy fordulatait aligha tarthatják távol maguktól: a zsidótörvények, a háború, a Rajk-per, '56 keretezi sorsukat. És annak a folytonos érzete, amit a zsidó sors jelent számukra. A Sternek, illetve Csillagok sorsa voltaképp az eltávozás és a hazatalálás, az emigráció és az otthonteremtés váltakozását példázza: e természetes emberi ragaszkodás-kötődés és a sors meghatározta taszítások, elválások furcsa, megszokhatatlan, mégis történelmi szükségszerűséget mutató dialektikáját. Mi minden megesik háromszáz esztendő alatt egy családdal! - sugallja Vámos Miklós, pedig valamennyi Stern csak egyet akar: valahogy boldogulni, a kríziseket túlélni, normális emberi kapcsolatokat fönntartani.

És az egymást követő nemzedékek férfiai gondolataikat, tapasztalataikat, fölismeréseiket egy régi-régi, vászonba kötött füzetben, az "apák könyvében" rögzítik. Ennek bejegyzéssora adja a regény textusának egyik rétegét; a másikat az írói narráció. Mindkettő kiváló alkalom Vámos Miklós számára, hogy az egymást követő korok stílusában szóljon, ha kell a nyelvújítást megelőző archaikussággat, ha kell, biedermeier negédességgel, de mindig egyszerre mértéktartóan és meggyőző kifejezőerővel. Az író végső soron belső látású korrajzot alkot, azt ábrázolja, miként élte át egy magyarországi zsidó család az elmúlt három évszázadot, és milyen tapasztalati anyag fogalmazódott meg mindebből az "apák könyvében". Ilyenformán a hagyományos családregénybe egy különös optikájú, igen nagy belvilágú korrajz ötvöződik. (Legeza Ilona)

"Az apák könyve családregény. Tizenkét nemzedékről szól, legfőbbképp azoknak elsőszülötteiről, háromszáz évnyi utazás a magyar térben és időben, a magyar történelemben és sorsban, valamint a magyar nyelvben is, hiszen az 1700-as években kezdődő história nyelve valamelyest igazodik a cselekmény zsinórjához, azaz fokozatosan fiatalodik. Ajánlom az Apák könyvét az édesapáknak. Meg a fiaiknak. Meg a hozzájuk gyöngéd vagy rokoni szállal kötődő asszonyoknak és lányoknak" (Vámos Miklós)

Vámos Miklós: Anya csak egy van

Vámos Miklós regénye egymással párhuzamosan futó monológ: az egyik a súlyosan mániás-depressziós anyáé, a másik "vicces Ladóé", a fiáé. A monológok váltogatják egymást, s ezekből bontakozik ki egy bonyolult anya-fiú kapcsolat képe; valamint a családé, háttérben a már rég meghalt, élhetetlen apával, azután Sárikával, Ladó nővérével, az író családjával, feleségével, Zsuzsával és szerelmével, Verával és idős anya számos régmúltbeli és a közelmúltban zajló viharos szerelmi kapcsolatával. A regény vélhetőleg önéletrajzi ihletésű, mindenesetre olyan mélyrétegeit tárja föl az emberi viszonyoknak, hogy érezhető az átéltség, az érintettség. Ám ha netán fikció is, írója olyan sorsokat és kapcsolatokat jelenít meg, melyekben mindannyan magunkra ismerhetünk. A felvillanó figurák egyike dr. Bartosik Gizella, az anya idegorvosa, aki nyilvánvalóan félrevezeti az asszonyt hosszú éveken át, s elavult módszerekkel (elektrosokk, hideg zuhany) kezeli, ám mégis ragaszkodik a beteghez. Vámos Miklós mindkét stációt, a mániás szakaszt (a "fentet") és a depresszióst (a "lentet") hitelesen és adekvát írói eszközökkel ábrázolja. Az anya beszédének és valóságérzékelésének kettőségében láttatja a betegség jegyeit. Laci, aki végeredményben jó fiú -, gondoskodik anyjáról, sok pénzt áldoz gyógyítására, aggódik érte, ugyanakkor természetes módon szenved is tőle - egyszer ki is mondja, hogy gyülöli. Az egész regényen végigvonul Vera alakja, aki a szenvedélyes és reménytelen szerelmet testesíti meg. A realista regény a végén szürrealizmusba csap át, amikor a halott anya a proszekturán tovább monologizál, sőt a saját hamvasztásán is, a fia meg röhögőgörcsöt kap a leleplező sírfelirat láttán, mely tíz évet letagad az asszony életkorából. Vámos Miklós elgondolkodtató regénye - a pszichológia szépprózai ábrázolása iránt fogékony olvasók tetszésével találkozhat. (Legeza Ilona)

Ben Jelloun, Tahar: Anyámról

A marokkói Fezben született francia író kötete szülővárosának harmincas, negyvenes éveibe kalauzol. A történet elbeszélője az édesanya, akit akadozó emlékezete visszatérít gyermekkorába, a város harmincas éveinek hagyományos muszlim világába, ahol fiatal lányként, mindössze tizenöt évesen adták férjhez elsőként, majd később további két alkalommal. Történetén keresztül bepillantást kapunk az észak-afrikai muszlim hagyományokba, a külvilág számára láthatatlan női élet hétköznapjaiba, a családi élet rejtett zugaiba. Megelevenedik előttünk a fezi óváros, az előkelő családjai által lakott negyed, a közösségi élet központjainak számító mecset, a kerítőnők által gyakran látogatott fürdő, az árusoktól nyüzsgő piac színes forgataga. A rendkívül izgalmas olvasmány egyszerre olvasható szépirodalmi alkotásként és a tradicionális Fez zárt berkeibe invitáló kultur-antropológiai műként.

Manicka, Rani: A kígyó szíve

A '30-as években, Malajziában játszódik a családregény, amelynek központi figurája a ceyloni Laksmi, aki a történet kezdetekor mindössze tizennégy esztendős kisleány. Házasságközvetítő hozza össze a nála több mint húsz évvel idősebb Ayával, akit nemcsak gazdagnak, hanem melegszívű, szerető társnak is fest le. A valóság természetesen gyökeresen más - ám ezzel a lány csak megérkezte és az esküvő után szembesül. Szerencsére hamar erőt vesz keserűségén, és kezébe veszi a ház irányítását. Amikor első gyermeke, a gyönyörű Laksmnan megszületik, végképp befejeződik élete első szakasza. A fiút még további öt gyermek követi, akiknek sorsát szintén részletesen nyomon követhetjük az egzotikus történetben, amely amellett, hogy egy karakteres nő portréja, egy különleges család históriája, egyben szubjektív, magával ragadó leírása egy távoli, istenekben és fűszerekben kiemelkedően gazdag kultúrának. A hömpölygő cselekménysor érzéki és titokzatos, akár a malajziai folklór, amely nélkülözhetetlen forrás a szerző számára. A regényt egyebek közt egzotikus szimbolikája teszi izgalmas olvasmánnyá, amelynek élvezete közben eltöprenghetünk a pókok, a madarak vagy a fekete és a piros különleges jelentőségén.

Vajda Miklós: Anyakép, amerikai keretben

Egy rendkívül bonyolult anya-fiú kapcsolat története: egy család hányattatásokkal teli élete a magyar történelem viharaiban. Dr. Vajda Ödönné a 30-as években a felső tízezer ünnepelt tagja volt. Amikor férje zsidó származása miatt nem dolgozhat tovább ügyvédként, egyedüli családfenntartó lesz. Elkényeztetett fia azonban nem egyszerű eset, miközben a vészkorszakban a nyilasok börtönét is megjárja zsidók bújtatása miatt. A Rákosi-korszak kezdetén aztán az anyát egy jól megrendezett kirakatperben elítélik, rémhírterjesztéssel vádolva. Egyedül marad az akkor tizenkilenc éves Miklós, aki éppen Sturm und Drang lázadó korszakát éli. Egyetlen segítője apja első felesége, a színésznő Bajor Gizi, aki leveleivel próbálja elérni barátnője kiszabadulását. Bajor Gizi rendületlenül bombázza leveleivel Rákosi Mátyást, meg Révai Józsefet, s végül sikerül elérnie a büntetés megszakítását. Az anya 1956-ban a börtöntől való újabb félelmében Amerikát választja, ahol új életet kezd, és a ritka találkozásokat leszámítva fiával már csak írásban érintkezhetnek. Ez a vallomásos, bensőséges írás - tulajdonképpen életregény - föltárja az anya-fiú kapcsolat bonyolultsága és ellentmondásossága felett átívelő lényegét: a fájdalmas, megértő szeretetet.

Styron, William: Sophie választ

Styron súlyos, világirodalmi jelentőségű életművének talán legjelentősebb darabja az először 1976-ban megjelent regény. A katolikus lengyel Sophie Zawistowska holokauszt-túlélő. Auschwithba hurcolták annak ellenére, hogy sem zsidó, sem kommunista, sem ellánálló nem volt, sőt apja egy "népszerű" antiszemita pamflet szerzőjeként tett szert ismertségre. Végül az Egyesült Államokba menekül, ahol a skizofrén zsidó "biológus", Nathan szeretője lesz, akihez bonyolult, viharos szenvedély fűzi. Styron több valóságos történelmi személy történetét és történelmi dokumentumok sokaságát dolgozza föl, hogy regénye pontos és hiteles legyen. Ami Sophie-val történt, olyan rettenetes, hogy azt valóban csak az élet írhatta: egy SS-tiszt arra kényszerítette Auschwitzban, hogy ő maga, az anya válassza ki, két gyermeke közül melyik maradjon életben és melyiket küldjék gázkamrába. Ám a meghagyott gyermeket, Jant sem látja újra, hiába dolgozik kivételezettként az irodában, hiába lenne egy német tiszt szeretője, hiába enged a "ferde hajlamú" német nő közeledésének. New Yorkban annak a férfinak lesz érzelmi és szexuális rabszolgája, aki valamelyest megérthetné az európai zsidóság szenvedését, aki az egyetemes zsidó szenvedés részese. Styron szinte dosztojevszkiji pszichológiával ábrázolja közös öngyilkosságba torkolló útjukat. Ez az út azonban éppen nem egyenes vonalú: csodaszép pillanatok, egy nagy szerelem költői ábrázolása telítődik egyre inkább a múlt kínzó emlékeivel. Auschwitz megérthetetlen, felfoghatatlan, mert nemcsak Isten létét kérdőjelezi meg, hanem az emberét is.

Plath, Sylvia: Az ötvenkilencedik medve

Sylvia Plath verseivel (Zúzódás) és Az üvegbúra című regényével vált világhírűvé, kritikusai azonban kezdettől novelláit ítélték a legjobbnak. Ezek a novellák, amelyekből csaknem húszat tartalmaz a válogatás, látszólag teljesen jelentéktelen írások: egy fiú és egy lány buszon utaznak, s arról beszélgetnek, vajon be kellene-e csukni a jármű ablakát; egy házaspár az amerikai nemzeti parkok egyikében medvéket figyel és számol össze; egy kisebb társaság egy tetováló mesterember munkáját tanulmányozza; néhány kislány belép gimnáziumuk Lányegyletébe, s ehhez egy kis tréfás próbát kell kiállniuk; egy londoni házban bizonyos kellemetlenségeket okoz a szokatlanul csapadékdús tél; egy fiatal párnak parkírozási díjat kell fizetnie, és ezt igazságtalannak érzik stb. Ilyen és hasonló történeteket mond el az írónő, és a gyanútlan olvasó esetleg nem is jön rá, hogy mi értelme lehet mindennek. Hisz nem történik szinte semmi, nem "derül fény" semmire, nincs poén, nincs csattanó, nincs magyarázat. Ám éppen ebben áll Sylvia Plath prózaművészete: a banális, mindennapi, látszólag minden jelentőség nélkül való életdarabkákból bontja ki az írónő azt a világképet, amely semmilyen tanítást nem tartalmaz, amelyből nem következik semmi, "csak" az, hogy a világ végtelenül törékeny és esendő; hogy az emberi gesztusok nem vezetnek sehová, hogy az érzelmeknek mindegy, milyen tárgyra vagy személyre, lényegesre vagy lényegtelenre irányulnak; hogy a vízcseppben benne van a tenger; hogy egy férfi vagy egy nő, egy élethelyzet, egy sors teljessége megmutatkozhat (és Plathnál meg is mutatkozik) minden egyes tettben, szóban, látszólag teljesen közömbös gesztusban. Csodás, legfeljebb is csak Csehovhoz vagy Mansfieldhez hasonlító írásművészettel kápráztat el az írónő - elbeszélései minden érett, igazi olvasónak maradandó élményt nyújtanak. (Legeza Ilona)

Morrison, Toni: A Kedves

A 19. század második felében, Amerikában, Ohio államban játszódik a Nobel-díjas Toni Morrison remekbe szabott, varázslatos és megrázó regénye, amelynek a főszereplője Sethe, a szökött rabszolga, aki kislányával, Denverrel próbál új életet kezdeni. Ám egy nap különös fiatal lány jelenik meg nála és közli, hogy a neve Kedves. Sethe teljesen megrendül az élmény hatására, hiszen ugyanígy hívták első gyermekét, akinek két éves korában ő maga vette el az életét, hogy megmentse a rabszolgasorstól. Ahogy telik az idő, az összetört lelkű asszony egyre inkább elhiszi, hogy valóban kislánya szelleme kísérti és lassan megindul a téboly lefele húzó örvényében... A mágikus realizmus klasszikus irodalmi eszközeit felvonultató műben a szerző nemcsak az afro-amerikaiak tragikus múltjára hívja fel a figyelmet, hanem nagy érzékenységgel ábrázolja az anyai érzés és az érzelmi katasztrófák megrázó mélységeit. A regényt 1988-ban Pulitzer-díjjal jutalmazták.