Boučková, Tereza: Ha szeretsz egy férfit

Miestas ajánlja kedvenc regényét az olvasópályázatunkra:

Boučková szikrázóan őszinte és szemérmesen kitárulkozó, a hétköznapok tragikumát, abszurditását sok-sok öniróniával és humorral oldó, a gondolatok-érzelmek maximumát a forma minimumába belesűrítő, majdhogynem tőmondatokban írt művei - kisregényei, novellái, modern balladái vagy egyszerűen csak szövegei? - horizontálisan egy-egy teljes élettörténetet ívelnek át, vertikálisan pedig a lélek - a női lélek - legmélyebb zugaiba, legrejtettebb bugyraiba szállnak alá. Írásai olyanok, mint megannyi miniatűr, művészien megmunkált, áttetsző kristálydarab, amelyek parányi voltuk ellenére mindent elmondanak a kristálygömb milyenségéről, szerkezetéről - közép-európai közelmúltunk és jelenünk, emberi sorsunk nyomorúságáról és nagyszerűségéről.

Walker, Alice: Kedves Jóisten

Miestas ajánlja kedvenc regényét az olvasópályázatunkra:

A fekete írónő fekete története nemcsak a feketék másodrangúságáról szól, hanem a nőkről, akik a feketék társadalmában is másodrangúak. Walker 1944-ben, a georgiai Eatontonban született, nyolcgyerekes szegény családban. Mint ízig-vérig déli író, érzi, tudja, hogy a déli ember nem véletlenül olyan, amilyennek az irodalom ábrázolja. Nála azonban a déli típus a fekete közösség világában jelenik meg – s többnyire asszony. „Csak nézd meg magad – vágja a Kedves Jóisten hősnőjének fejéhez a férje. – Nigger vagy, szegény vagy, csúnya vagy, nő vagy. Az istenbe, egy nagy nulla vagy.” És Celie, akinek fejlődését tizennégy esztendős korától egy emberöltőn át kísérjük figyelemmel, s aki hosszú-hosszú éveken át csak Istenhez írhatta leveleit, a maga embersége és két szeretett asszony segítsége révén mégis megáll a lábán, és szembefordul a sokszoros átokkal: „Lehetek szegény, lehetek nigger, lehetek csúnya, és meglehet, hogy főzni se tudok… De itt vagyok.” Keresetlen egyszerűségében felemelő, mozgósító mű Alice Walker regénye.

Updike, John: Gyere hozzám feleségül

Miestas ajánlja kedvenc regényét az olvasópályázatunkra:

Jerry Conant szereti Sally Mathiast, - de Selly nem a felesége, Sally szereti Jerry Conantot, - de Jerry másnak a férje. Számtalanszor megírt téma: szerelmi háromszög, válás… A könyv azonban mást mond a szerelemről; azt, hogy az nem két ember magánügye, hogy van felelősség is, sőt hogy a szerelem maga nem egyértelmű érzés. Jerry is, Sally is tétován bolyong abban a morális félhomályban, amit a lelkiismerete, neveltetése ellen lázadó érzelmei borítanak rá; bolyong, de nem talál kiutat, a hagyományos kötöttség nem elég erős, hogy szerelmét lehűtse, a szerelem nem elég erős, hogy e félhomályt eloszlassa. Az élet nem fekete-fehér, mint a sakktábla, nincsenek szigorú szabályai - mindössze egy biztos: minden emberi kapcsolat, férj-feleség-szerető, szülő és gyermek kapcsolata egyaránt bonyolult, s mind fájdalmat rejt - a sérült lelkiismeret fájdalmát.

Ullmann, Linn: Kegyelem

Miestas ajánlja kedvenc regényét az olvasópályázatunkra:

Linn Ullmann harmadik regénye az eutanázia problémakörét járja körül egy házaspár története kapcsán. Johan Sletten középszerű, kulturális cikkeket publikáló újságíró megtudja, hogy halálos beteg, életéből körülbelül fél év van hátra. Hogyan dolgozza ezt fel feleségével? Visszatekintések és visszaemlékezések során át kirajzolódik az olvasó előtt Johan érzelmi világa és kapcsolatrendszere. A mű minden giccs nélkül, letisztultan képes ábrázolni, miképp kapaszkodik egymásba a két ember, a férj és a feleség.

Dalby, Liza: Muraszaki meséje

edimir ajánlja kedvenc regényét az olvasópályázatunkra:

A XI. századi Japánban játszódik a regény, melyben Muraszaki egy képzeletbeli világba menekül az unalom, a problémák elől, és írni kezdi Gendzsi herceg történeit. Ami saját szórakoztatására indult, hamarosan kézről kézre jár, Gendzsi herceg történetei mindenkit elvarázsolnak, az ifjú császárnőt éppúgy, mint a császári udvar többi tagját. A könyvnek hatalma lesz, mely a jelentéktelennek tűnő özvegy írónőt a császárnő udvarhölgyei körébe repíti. Itt bizony akar 16 réteg gondosan összeválogatott színű pompás ruhakölteményben tündökölnek a hölgyek, akiktől a tökéletes viselkedés mellett elvárás a parfüm összeállításának tudománya és a költészetben való jártasság egyaránt. Kifinomultság, szertartásosság és intrikák jellemzik ezt a világot. Vajon meglelheti-e valaki itt a személyes boldogságot? Mit tehet az író, ha könyve tőle független életet kezd el élni? Különleges könyv, mely Muraszaki-sikibu naplója és fennmaradt versei alapján teremti újjá számunkra ezt a varázslatos világot a maga titokzatosságával.

Muraszaki első személyben meséli el élete történetét attól kezdve, amikor tizenöt éves korában elveszítette édesanyját. Családja élete szorosan összefonódott a hatalmi viszonyokkal, hiszen a kínai tudományokban rendkívül jártas apa hivatalviselése attól függött, kié volt a hatalom. Végigkísérhetjük az érzékeny, igen művelt lány életének alakulását, családi és baráti kapcsolatait, s azt a folyamatot, ahogyan az évek során megalkotta a japán irodalom híres műveként fennmaradt Gendzsi történeteit, miközben férjhez ment, életet adott kislányának, majd férje halálát követően bekerült a császári udvarba. Az udvari élettől megcsömörlött asszony végül zárdában fejezte be életét.

Liza Dalby amerikai antropológus művelődéstörténeti adalékokban gazdag, jegyzetekkel kísért, olvasmányos regénye bepillantást enged a császári udvar politikai és szerelmi intrikáiba, képet ad a kor viszonyairól, szokásairól, művészetéről, elsősorban költészetéről, és bemutatja a mindennapi életet is.

F. Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye

Miestas ajánlja kedvenc regényét az olvasópályázatunkra:

A szép-emberit akartam megírni, azt, amit az én túlélőimtől kaptam, láttam. Az ocsmány-emberit már annyian megírták, és olvassák is boldog borzongással. Hátha a szépre is lesz kíváncsi szem és fül. Ezt a történetet nekik, az élesfülűeknek ajánlom. Csak meg kell hallani a gyógyító szavakat. 1948. Mindenkinek mást jelent. Én például a születésemmel voltam elfoglalva. Ennek a történetnek a hősei a túléléssel küszködtek. Talán szebben, mint sok kortársuk. Mert korábbi életükből volt elegendő szeretetforrásuk, ami nemcsak 44 traumáját segített begyógyítani, hanem 1950-et is átvészelni. Szabad-e ebben a férfivilágban leírni, hogy a gyógyítás mindig a szeretetről szól? Nekem hivatásom is ez lett. Ugyanerről írok pszichológiai könyveimben is. Csak ez most egészen más. Személyes.

Háttérként beépül a regény folyamatába a sztálini és '56-os Magyarország társadalmi környezete, a háború előzményeivel és a hatvanas évek 'konszolidációs' kezdeményeivel. Egy korántsem könnyű történelmi korszak humánus-emberi arcát akarja felvillantani a szerző; egyfajta válaszként is olvasható a regény arra a kérdésre, hogyan lehet átmenteni, megőrizni olyan alapvető értékeket, mint őszinteség, szeretet, család; hogyan lehet reménykedni, hinni a jóban akkor is, amikor úgy érezzük, hogy minden és mindenki ellenünk van.

Olmi, Véronique: Tengerpart

Miestas ajánlja kedvenc regényét az olvasópályázatunkra:

A fiatal nő, aki a történetet egyetlen hosszú monológban elbeszéli, egyedül él két kisfiával, az ötéves Kevinnel és a kilencéves Stannel. Életükben először nyaralni viszi őket. Ez a kiruccanás igazi ünnepi esemény, legalábbis annak kellene lennie, és az anya igyekszik minden tőle telhetőt megtenni, hogy az is legyen. Késő este szállnak buszra, szakadó esőben. És a gyerekek bizony nyugtalanok, aggasztja őket, hogy ilyen váratlanul, az iskolaév kellős közepén utaznak el, méghozzá a tengerhez, pedig már beállt a tél. De minderről nem lehet beszélni, sírni sem lehet, sírni főleg nem, sem az anyának, sem nekik. Ruháik szinte mind ott vannak a sporttáskában, kedvenc tárgyaik is - kivéve Kevin otthon felejtett cumiját -, és ez megnyugtatja, meg kell, hogy nyugtassa őket: ne féljenek többé a sötéttől, hiszen holnap új, csodálatos élet virrad rájuk, amelyben nincs több szenvedés. Boldogok lesznek, látni fogják a tengert, és látni fogják a fényt.

A baljós környezet, a szűnni nem akaró eső, a sár, a sötétség, az ellenségesen háborgó tenger, az elhagyatottság, a társadalmi közömbösség, sőt kegyetlenség és az anya kétségbeesett víziói egyre torokszorítóbb hangulatot teremtenek. A végkifejlet azonban túltesz minden képzeleten. A fanyar, sallangmentes, egyúttal lázadó, mégis gyöngéd és költői stílusban elbeszélt történet egyszerű és több mint felkavaró. Mert kiáltás ez a regény, mely kizökkent a nyugalmunkból, halálos rémületet kelt a szívünkben, tükröt tart elénk… Véronique Olmi színműíró és dramaturg. 1998-ban megjelent novelláskötete után ez az első regénye.

Mélylélektani pszichodráma a Tengerpart, lenyűgöző erejű és meglepetésekben bővelkedő "utazás az éjszaka mélyére".

Bartis Attila: A nyugalom

bzsuka ajánlja kedvenc regényét a pályázatunkra:

A könyv egy színésznői állását elvesztő anya és fia nem éppen hétköznapi kapcsolatát mutatja be. A könyv néhol megbotránkoztató, néhol nagyon elgondolkodtató. A könyvben nem csak a főszereplő fiú és édesanyja, de anya és lánya kapcsolatának is igen érdekes megoldásával találkozhatunk. A könyből Alföldi Róbert ugyanezen címmel filmet rendezett.

"A regény olyan, mint egy örvény, olyan, mint a Száll a kakukk fészkére vagy a Hidegvérrel. Az ember először úgy olvassa, mintha semmi köze sem volna hozzá, aztán azon kapja magát, hogy el-eltöpreng rajta. A szöveg észrevétlenül darálja be a gyanútlan és ártatlan olvasót, aki hirtelen azt veszi észre, már sem a gyanútlansága, sem az ártatlansága nincs meg. Mindkettőt elveszítette. Vagy talán sohasem volt? Lassan-lassan keríti hatalmába az érzés: mi is lehetnénk ilyen helyzetben, velünk is történhetne mindez. ...Bartis félelmetes erővel épít egy olyan világot, amelyben ártatlan apró gesztusok később megrázó eseményekhez társulnak. Fokozatosan mozdulnak el a dolgok: a kamera éppen csak megrezdül, de már egészen mást mutat. Mégsem merül föl a kérdés, vajon miért éppen ezt mutatja, és miért éppen az után." (részletek Demény Péter kritikájából)

Korábbi olvasópályázatunk könyvismertetője A nyugalom című regényről: >>>

Chevalier, Tracy: Isten teremtményei

edimir ajánlja kedvenc regényét a pályázatunkra:

A címben szereplő teremtmények a fosszíliák, amit két nő kutat Lyme Regisben, az egyiküknek megélhetés, a másikuknak a vénlányságot elviselhetővé tevő passzió, aztán közös szenvedélyük, ami emberileg közel hozza egymáshoz őket. Darwin előtti időszakban játszódik a regény, szinte neki készíti elő a talajt kérdésfeltevésével: mik ezek a fura teremtmények, melyeknek nincs létező egyede a korban, hogyan értelmezhető az állatok kihalása, ha a Teremtés óta változatlan a Föld? Mi az esélye két nőnek arra, hogy a kor tudományos világa komolyan vegye őket, megkaphatják-e a nekik kijáró elismerést, vagy a férfiak aratják le helyettük a babérokat? Miért szeretem ezt a könyvet? Mert az írónő a tőle megszokott alapos kutatómunkára alapozva írja meg ezt a hiteles történetet hatalmas empátiával. Társadalmi elvárások, szerepek és korlátok, e két bátor nő ezeket is feszegeti. Az érdekes női sorsok bemutatásához mindenkinek ajánlom.

Jókai Anna: Ne féljetek

Csillagfürt ajánlja kedvenc regényét az olvasópályázatunkra:

A könyv Máriáról szól, aki légikisasszonyként megy nyugdíjba 25 év szolgálat után. Ő egy gyönyörű öntudatos kemény nő, aki mindig tudja mit akar. Két gyermekével (1 fiú és egy lány) való kapcsolatával, valamint második házasságának történetével indul a történet, ami több szálon követhető egészen a "vég"-ig. Volt szerelme és mai párja a másik oldal. A történetből (56 éves vagyok) nagyon sok "megerősítést" kaptam , valamint barátságot tudtam kötni az idő múlásával, amit nehezen éltem meg. Jókai Anna az én nyelvemen is írta ezt a regényt, amelynek minden sora érték számomra. Ajánlom minden nőnek, hiszen mindannyiunkról szól.

Korábbi olvasópályázatunk könyvismertetője a Ne féljetek című regényről: >>>

Ferrante, Elena: Amikor elhagytak

Miestas ajánlja kedvenc regényét az olvasópályázatunkra:

Olga, a csinos és okos fiatal nő, harmonikus családban neveli két gyermekét, egészen egy átlagos délutánig, amikor férje minden előzmény nélkül bejelenti: elhagyja. A kánikulában vergődő, elnéptelenedett olasz városban Olga végigjárja a közhelyesnek is mondható stációkat, megpróbálja visszaszerezni a férjét, nyomoz a vetélytárs után, a nyílt utcán jelenetet rendez, de azután sosem sejtett mélységekbe zuhan, otthona szertehullik, gyerekei kicsúsznak a kezéből, kifordul önmagából.

A megpróbáltatásokkal utolsó erejéig küzdő női psziché kálváriatörténetének is tekinthető mű szerzője szinte kegyetlen következetességgel viszi végig hősnőjét a tragédia egymást követő stációin, ábrázolva egyúttal a mélypontról felfelé vezető nehéz, de szükséges út ívét is.

Kaffka Margit: Színek és évek

Miestas ajánlja kedvenc regényét az olvasópályázatunkra:

A regény főhősének, Pórtelky Magdának a sorsa az orsó mellett töltött asszonyi élet hangtalan pusztulását, a süppedő talajú világ gyalázatos tisztességét hordozza magában. Az az életforma, mely megszabta gondolkodása, vágyai és lehetőségei határát, már nemcsak emlékeiben él, hanem lassan maga is emlékké válik; pőrén szolgáltatja ki a magával hurcolt életeket a könyörtelen időnek. A nőnek egyetlen életlehetőséget nyújt: a házasságot. Magda törpe eszményeket örököl környezetétől: valaki akar lenni szülővárosában, de ősei módjára, megyei ember feleségeként. Első házassága idején még ösztönösen cselekszik: elfoglalja a neki adatott helyet. Amikor azonban egy tragikus véletlen következményeképp elveszti férjét, szemben találja magát a valósággal, szinte kálváriát kell járnia. Második házasságát már azzal a meggondolással kezdi el, hogy számára nincs más megoldás, mint egy új férj, s már tudatosan szerzi meg magának férjül asszonykori udvarlóját.

Korábbi olvasópályázatunk könyvismertetője a Színek és évek című regényről: >>>

Lessing, Doris: Az ötödik gyerek

Miestas ajánlja kedvenc regényét az olvasópályázatunkra:

A fiatal házaspár nagy hévvel veti bele magát a családalapításba. Bár a férj nem keres valami jól, mégis négy gyermeket vállalnak. Az ünnepek idején a rokonok is szívesen látogatják őket, bár nekik is egyre nagyobb terhet jelent a nagycsalád. Az ötödik gyermek születése azonban gyökeresen megváltoztatja az életüket. A kisfiú testi-lelki sérült, agresszív kitöréseit, gyilkos hajlamát szinte lehetetlen kordában tartani. A házasság kihűlőben, a rokonok is elmaradnak, az orvosok látszólag tehetetlenek. Az anya mégsem tud belenyugodni, hogy a gyermeket intézetbe adja, még akkor sem, ha ez a család teljes felbomlásához vezet is...

2007-ben Doris Lessing kapta az irodalmi Nobel-díjat. A 88 éves írónő ezzel szinte minden jelentős irodalmi elismerést magáénak tudhat. Perzsiában született, évekig élt Dél-Afrikában, majd A fű dalol című első regényével vált világszerte ismertté. Lessing 1956 előtt baloldali szimpatizáns, majd a hatvanas évek feminista ikonja volt, aki erős kritikai szemlélettel és páratlan tehetséggel ír századunk nagy kérdéseiről: a rasszizmusról és a nőket béklyózó konvenciókról.

Lugosi Viktória: Ajvé

A 2001. évi ünnepi könyvhét egyik felfedezése volt az első könyves szerző regénye, amely mára "trendi retrókönyvvé" érett, komoly irodalmi értékkel. A kötet egy budapesti zsidó polgári család története a hatvanas években. Szeretni való és elviselhetetlen figurákkal, egy érzékeny és megvesztegethetetlenül őszinte kislány bátor humorával. A Kádár-korszak főzelékszagú mindennapjai, Szabad Európával, a szocializmusba való beletörődéssel, a hatalom abszurditásán való ironikus összekacsintással.

A remekbeszabott szocialista rekvizítumok között három generáció mindennapjaiba pillanthatunk bele: a régimódi nagymama, az elvált anya és második férje, valamint a hatéves kislány él együtt egy veszekedéstől hangos, de szeretetteljes családban. Lugosi Viktória az érezhetően önéletrajzi történetben a kislány szemszögéből láttatja a családi és tágabb környezetet, amelyben fölcseperedik. Teszi ezt könnyedén, magával ragadó erővel, sodró lendülettel, humorral és erőteljes figurateremtő képességgel. Ahogy olvassuk, szinte érezzük a helyszínek szagát, lelki szemeink előtt megelevenednek a leírt tárgyak. Végül minden könnyedsége és kedves humora ellenére szívszorító történet kerekedik ki a regényből, amelynek hátsó borítóján ezt írja Jancsó Miklós: "Egyvégtében Agatha Christie-t szokott olvasni az ember, meg Chandlert, meg Lukosi Viktóriát. Bizony, őt is. Egyvégtében."

"A regény legmarkánsabb prózatechnikai vonása, hogy elbeszélője a jólnevelt, értelmes és ennek megfelelően szorongással teli kislány. Az ő tudatán át értesülünk mindenről: az értékelés gesztusát legtöbbször nélkülözve, nyíltan és elfogultság nélkül, filmfelvevő-szerűen tárja elénk a felnőtt világ olykor nehezen követhető eseményeit. Amolyan teremtett ideális elbeszélővel van dolgunk, hiszen a gyermeki nézőpontba szervesen illeszkedik a későbből visszatekintő felnőtt emlékező tudata is. Mindig újra elágazó, majd összesimuló történetfolyondár ez a regény. A lazán kapcsolódó epikus részek közé pergő dramatikus-párbeszédes jelenetek ékelődnek, melyek jó érzékkel vegyítenek humort és tragikumot. A könyv legszebb vonulatát mégis a tárgyak rajzolják ki. Ahogy az embereknek, úgy ezeknek is egyedi és megismételhetetlen történetük van. Lugosi Viktória kivételes együttérzéssel tekint szereplőire. Könyvében minden embernek, és az élet mindem kellékének, még a lyukas nejlonharisnyának is, joga van a létezéshez. Ritka, becses üzenet ez - s ezért lehet, hogy regénybeli Berekfa utcai lakásból nem csak a múltra és a korabeli Budapest miliőjére, de egy szebbnek remélt jövő felé is tágas kilátás nyílik." (részletek Orosz Ildikó kritikájából)

Ferrante, Elena: Tékozló szeretet

A női lét, az anya, a lány és a feleség bonyolult kapcsolatrendszerének összefüggéseit vizsgálja művében a kilétét máig titokban tartó olasz írónő. A történet főhőse egy Nápolyból származó, Rómában élő konszolidált hölgy, aki elviselhetetlen emlékű gyermekkora, de főként édesanyja elől menekülve kezd új életet a fővárosban. Sziklaszilárd alapokra helyezett élete azonban fenekestül felborul, amikor édesanyja halálának különös körülményei miatt visszamegy Nápolyba. A fullasztó légkörű déli város utcái és az emlékek ködképei között nyomozva, egyszeriben ráébred arra, hogy valójában sohasem ismerte azt a nőt, akit édesanyja után kutatva most megismerni kényszerül, sem mindazt a szenvedélyt és elfojtást, amely az elkendőzött családi múlt részeként, tudat alatt egész női sorsának irányítója volt. A pszichológiai és a detektívregények elemeit vegyítő, megrázó, egyben izgalmas mű bátran ajánlható a szépirodalom kedvelői számára.

Wu, Emily Yimao - Engelmann, Larry: Madártoll a szélben

Az Amerikában élő kínai írónő megrázó önéletrajzi regénye annak a tíz esztendőnek a krónikája, amelyet szülőhazájában a kulturális forradalom véres eseményei, fékevesztett terrorja árnyékolt be. A regény felütése egy gyermekkori emlék pillanatképszerű megjelenítése. A három éves kislányt gyalog viszi anyja, hogy meglátogassák a lány apját egy koncentrációs táborban, ahol a végtelenül szomorú tekintetű embereknek neve sincs, csak száma. Apja később kiszabadul, mikor enyhülni látszik a rendszer, visszatérhet a pekingi katedra élére, ahol angol irodalmat tanít, bár népszerűsége továbbra is gyanús a hatóság szemében, és csak lassan emelkedik a szélsőjobboldali kategóriából a nép ellensége minősítés felé. Ám egy napon, 1966-ban derült égből villámcsapásként éri a családot a kulturális forradalom. Az egyetemen a felbőszített diákok veszik át a hatalmat, a tanárokat kihallgatásokra viszik, bántalmazzák, az utcákat agitátorok, véresszájú plakátok lepik el, és hamarosan úrrá lesz a káosz. A forradalom nem kíméli az ártatlan gyermekeket sem, az egyéni önkény és erőszak ugyanúgy lesújt rájuk, mint a hatalom. A történet főhőse is faluról falura sodródik, a leglehetetlenebb helyzetekben, mígnem a Vörös Nap lenyugodván, Mao elnök halálával ismét megnyílnak az egyetemek és főiskolák, hogy a fiatalok egy szebb jövő ígéretében térjenek vissza a fővárosba. Külön figyelmet érdemel a mű narratívája, az a kísérlet, ahogyan a felnőtt elbeszélő, viszonylagos tárgyilagossággal eleveníti meg, éli újra az eseményeket, ám a közvetlen élmény erejével, emberi sorsok felvillantásával érzékelteti azt az emberfeletti küzdelmet, amit a kínai emberek, sokszor védtelen gyermekként vívtak az életben maradásért, az emberi méltóság romjai közt.

Kőrösi Zoltán: Milyen egy női mell? (Hazánk szíve)

Kőrösi Zoltán a családregény klasszikus keretébe illesztve meséli el két család, a Galíciából Magyarországra vándorolt Orlikok és a Morva-vidékről származó Flaschnerek egymásba szövődő történetét. A 19. század közepén induló, két háborún és rendszerváltásokon átívelő elbeszélés egyfelől a korfestés, a hangulatteremtés erejével hat, másfelől a lélek láthatatlan, finom hajszálgyökerein leereszkedve tárja fel a szenvedélyeket, a lélek titkos vonzalmait, a csalódásokat, a gyűlöletet és a szeretetet. Mindezt nem a lélekboncoló elemzés eszközével, hanem a részletek realizmusának láttató erejével. A szenvtelen hangú, mindentudó elbeszélő leheletfinoman érzékelteti az események kusza esetlegessége mögött az erotikus vonzódásokat. Kőrösi Zoltán legfőbb erénye az az áttetsző, kristálytiszta prózastílus, amelyet a hosszúra nyúlt visszaemlékezés nagy lélegzete tölt meg élettel. A hagyományos prózaepika, illetve a családregény klasszikus hagyományaihoz vonzódó olvasók számára lehet különösen érdekes olvasmány.

Calman, Stephanie: Egy rossz anya vallomásai

Bár a szerző már az előszóban a leghatározottabban tagadja a dolgot, valójában műve nem egyéb, mint egyfajta alternatív szülői tanácsadó könyv, méghozzá egy elragadóan őszinte önvallomás sorai közé rejtve. Könyvét tulajdonképp nevezhetnénk önéletrajznak, de nem igazán az: sokkal inkább az anyaság krónikája. Méghozzá a maga elbűvölően tökéletlen és életszerű valóságában, mentesen mindennemű kioktató tudálékosságtól, irritáló magabiztosságtól, édeskés érzelgősségtől. Anyasága regényét a legelején kezdi, amikor még - egészséges fiatal lányként - borzadállyal töltötték el mások őrjöngő csemetéi, majd részletesen kifejti saját "lépre menésének" történetét, részletesen ecsetelve valamennyi elkövetett nevelési szarvashibáját és annak keserű gyümölcseit. A szeretetre méltóan bájos, számos tanulságot tartogató mű minden leendő és gyakorló szülőnek ajánlható.

Vathy Zsuzsa: Életünk, halálunk

Azt tartják róla, ő az "angyalság írója..." Miről is szólhatnak tehát másról művei, mint az életről és a halálról, mint ahogy az életben, irodalomban is ezek a legalapvetőbb, soha ki nem merülő témák. Az utóbbi évek novellaterméséből összeállított kötetben megismerhetünk ötvenhatosokat, felismerhetünk irodalmi alakokat, ugyanúgy, ahogy egyszerű halandókat, "szomszédainkat", az utca emberét, mindannyiukra "angyali szemmel tekintve". A hetedik darab, a Paradicsommadár a kötet egyik legmeghatóbb, legmegrázóbb alkotása, mely Lázár Ervin emlékére íródott.

Berr, Héléne: naplója (1942-1944)

A huszonegy éves párizsi lány 1942 áprilisában kezdett bele naplója írásába, amit egészen 1944 márciusáig, ő és családja deportálásáig folytatott. Édesapja Raymond Berr vegyészmérnök, egy cég alelnökeként a francia ipar fontos szereplője volt. Hélne angol irodalmat tanult a Sorbonne egyetemen, és Shakespeare-ről írt szakdolgozata után Keats költészetéről szóló disszertációjára készült. A bergen-belseni koncentrációs táborban nem sokkal a felszabadító amerikai katonák megérkezte előtt hal meg. A naplót a lány vőlegénye őrizte több mint ötven éven keresztül, aki a család idős szakácsnéjától kapta meg. A különleges irodalmi mű és történelmi forrás a művelt és érzékeny lány szemén keresztül mutatja be a megszállt Párizs és az ott élő zsidók mindennapjait. Az irodalmi hivatkozásokkal teli naplóbejegyzések középpontjában eleinte a mindennapok örömei (olvasmányok, kirándulások, koncertek) és egy kezdődő szerelem által keltetett bizonytalan érzelmek és vívódások állnak. Az év nyarán azonban a németek először hurcolják el a családfőt, akit ugyan ekkor még elengednek, de véglegesen elkezdődik a család üldöztetése. Hélne Berr tudatában van, hogy valami borzalom készülődik, és egy hosszabb szünet után 1943 októberében azért kezdi újra az írást, hogy az utókor számára megőrizze és átadja emlékeit. Az irodalmi értelemben is igényes, megrázó művet Závada Pál író előszava, utószó és egy fényképmelléklet egészíti ki. A francia Anne Frank naplójaként is aposztrofált mű eredetileg 2008-ban jelent meg francia nyelven.

Olvasói vélemény Héléne Berr naplójáról, melyet terjedelmi okból teszünk közzé itt, a blogbejegyzésben:

A háborúk tragikusságuk mellett mély érzelmeket hoznak elő. A napló nagyon személyes műfaj, az egyén érzései, gondolatai, hangulatváltozásai a meghatározóak, nem a történések.

Anne Frank naplóját régóta ismerem. Kíváncsi lettem a csak néhány évvel idősebb francia lány gondolataira, emberi tartására. Nagyon örülök, hogy ezt a könyvet elolvashattam. Egy tisztán látó, érző, erős akaratú lány azért ír le mindent, mert "... tudniuk kell az embereknek, hogy felkészültem a sorsomra". Valami rettenetes lehetett pedig az, mi el sem tudjuk képzelni: látni a természet megújulását 1942 tavaszán, örömmel feltöltődve hazajönni egy-egy vidéken töltött nap után Párizsba, a megszokott környezetbe. Látni az emberek megváltozott hangulatát, viselkedését. Még a borzalmasan fájó ujjának is örülni, mert "mintegy felszabadít a többi dolog alól, igazi áldás". Gyötrődni a szerelem miatt is, hiszen nem meri átadni magát az érzésnek, mert félti a fiút, a társat, hiszen jövő nélkülinek tudja, érzi a kapcsolatot... Nem szeretne fájdalmat okozni senkinek, de ehhez óriási erő kell!

Nagy lelki válságot jelentett a sárga csillag viselése is, majd a külföldi zsidó állampolgárok internálása. Mindezt elviselni csak néhány megértő barát és a sok hegedülés, közös zenehallgatás, rengeteg olvasás segített. Még borzalmasabbá válik a helyzet, amikor megkezdődik a zsidó származású tisztviselők, kereskedők letartóztatása. A főhős édesapját "állítólag" csak azért vitték el, mert "rosszul" volt felvarrva a sárga csillagja.

Gyorsan haladnak az események: elkezdődnek az ágyúzások, bombázások. Az úgynevezett "szabad zónába" való átjutás foglalkoztatja a családot, de egyelőre gyávaságnak tartják a menekülést. Szerencsére olyan emberekkel is gyakran találkozik, akik együttérzésükről biztosítják! Iszonyatos történeteket hallanak a deportálásokról... Elkeseríti őket az apa fogva tartása... Egyre kevesebbet ír, már csak a tényeket jegyzi le, hogy el ne felejtse őket.

Eljött az 1943. év. Így kezdi: "... azért kell folytatnom a naplóírást, hogy később az emberek értsék, milyen volt ez a korszak. Tudom, sokaknak nálam sokkal több mondanivalójuk van, mert borzalmasabb dolgok történtek velük, mint velem... Ez persze nem jelenti azt, hogy gyáván hallgatnom kellene, hiszen mindenki tehet valamit a maga módján. Ha pedig megteheti, meg is kell tennie." (Sajnos nem vagyok biztos benne, hogy mindenki így gondolkodott!)

Az írás egy kicsit mindig megkönnyebbülést is jelentett Héléne-nek: "Nem félek attól, ami rám vár, azt hiszem, el tudom majd fogadni..., inkább attól tartok, hogy az álmom, az én szép álmom nem valósulhat meg." Persze nem csak álmodozik, ír, igen sokat tesz a gyerekekért, menti, gondozza, tanítgatja őket.

Fenyeget az elhurcolás! Milyen jellemző, hogy mit őrizne meg! Szeretné megmenteni a hegedűjét, a piros asztalvédőjét, mert alatta őrzi Jean leveleit, a napló lapjait és néhány könyvét. "Mostanra sivatag lett az életem." - írja október végén. Milyen szívszorító egy hoszonévestől ezt olvasni: "Ha eszembe jutnak a többiek, azok, akiknek van idejük, hogy megvárják a dolgok végét, vagyis az úgynevezett "normális" emberek, akkor azt gondolom, a háborúnak nemsokára vége, és már csak hat hónapot kell kibírni. Mi az a hat hónap ahhoz képest, amit idáig el kellett viselnünk? Ha viszont magamba nézek, csak komor és szomorú dolgokat látok, és egyfolytában szorongok, mert állandóan az jár a fejemben, hogy biztosan vár rám megmérettetés."

Tehetséges irodalomtörénész, tudós lett volna Héléne-ből, mélyreható fejtegetéseket közöl olvasmányairól.

Decembertől romlik a helyzet, Héléne is egyre nyugtalanabb, rémálmok gyötrik: "A saját sorsom nem izgat. Amit rám mérnek, kibírom. A többiek sorsa miatt aggódom nagyon."

Gondolkozzunk el mindannyian a következőkön: "Amikor leírom a szót, "zsidó", nem kezdek el azonnal másképp gondolkodni, hiszen az én értelmezésemben ilyesfajta megkülönböztetés nem létezik: nem érzem, hogy különböznék a többi embertől, soha nem gondolok úgy magamra, mint egy elkülönített csoport tagjaként, és talán ezért is szenvedek ennyire, mert én ezt az egészet nem értem. Fáj látni, hogy a gonosz eluralkodik az emberiségen."

1944. Az utolsó év!

"Vajon kitartok? Ez a gyötrelmes kérdés foglalkoztat most a legjobban. Vajon kitartunk-e mindannyian?" Ismét hosszabban ír az eseményekről, hiszen egyre több ismerős családot deportálnak.

De eddig tart a napló!

1944. március 27-én, Héléne 23. születésnapján szüleivel együtt deportálják. Auschwitzba kerül, majd Bergen-Belsenbe, ahol a rossz bánásmód és a tífusz végez vele, 1945. április 1-jén, néhány nappal azelőtt, hogy az angol csapatok felszabadítják a tábort.

A naplót Héléne fivére eljuttatta szerelméhez, Jean Morawieckihez, aki ezeket írta: "Az olyan emberek, mint Héléne - ha volt egyáltalán hozzá hasonló lény -, nem pusztán szépségükkel és erejükkel bűvölik el a többieket. Csak úgy árad belőlük a szépség valódi, mélyebb jelentése, és erőt adnak azoknak, akik képesek a megértésre. Nekem Héléne a nagybetűs Erőt jelentette - a sugárzó Erőt, amely mágnesként vonz, szépséges, harmonikus, magával ragadó, bizalommal és tisztességgel teli. Most mindez elvész... Héléne elválásunk után is egyre nagyobb és nagyobb helyet foglalt el a lelkemben. A jobbik felemet mindig is neki tartogattam. Magára hagytam, pedig nem volt biztonságban!" (A fiú nem menekült, az ellenállásban aktívan dolgozott.) Az eredeti kézirat a XX. századi zsidó történelem múzeumába került. "Legyen ez a napló a minden időkön átívelő túlélés dokumentuma, őrizze az elnyomottak és megsemmisítettek emlékét."

Gyönyörű, felemelő olvasmány. Nagyon örülök, hogy megismerkedtem vele. Sokan, nagyon sokan olvassák el, hogy lelkiekben gazdagodjanak! Olvassák el fiatalok és idősek, gyűlölködők, hogy megváltozzanak, megértők, hogy még tisztábban lássanak, asszonyok, hogy felemelő, de tragikus női sorsokkal ismerkedjenek meg, és férfiak, hiszen általános emberi értékek pusztultak, de nem haltak ki!

Lehet, hogy többet írtam, idéztem, mint kellett volna, de a gyönyörű fogalmazás, a finom hangvétel magával ragadott.

"Könyvek"