A női lét, az anya, a lány és a feleség bonyolult kapcsolatrendszerének összefüggéseit vizsgálja művében a kilétét máig titokban tartó olasz írónő. A történet főhőse egy Nápolyból származó, Rómában élő konszolidált hölgy, aki elviselhetetlen emlékű gyermekkora, de főként édesanyja elől menekülve kezd új életet a fővárosban. Sziklaszilárd alapokra helyezett élete azonban fenekestül felborul, amikor édesanyja halálának különös körülményei miatt visszamegy Nápolyba. A fullasztó légkörű déli város utcái és az emlékek ködképei között nyomozva, egyszeriben ráébred arra, hogy valójában sohasem ismerte azt a nőt, akit édesanyja után kutatva most megismerni kényszerül, sem mindazt a szenvedélyt és elfojtást, amely az elkendőzött családi múlt részeként, tudat alatt egész női sorsának irányítója volt. A pszichológiai és a detektívregények elemeit vegyítő, megrázó, egyben izgalmas mű bátran ajánlható a szépirodalom kedvelői számára.2010. június 8., kedd
Ferrante, Elena: Tékozló szeretet
A női lét, az anya, a lány és a feleség bonyolult kapcsolatrendszerének összefüggéseit vizsgálja művében a kilétét máig titokban tartó olasz írónő. A történet főhőse egy Nápolyból származó, Rómában élő konszolidált hölgy, aki elviselhetetlen emlékű gyermekkora, de főként édesanyja elől menekülve kezd új életet a fővárosban. Sziklaszilárd alapokra helyezett élete azonban fenekestül felborul, amikor édesanyja halálának különös körülményei miatt visszamegy Nápolyba. A fullasztó légkörű déli város utcái és az emlékek ködképei között nyomozva, egyszeriben ráébred arra, hogy valójában sohasem ismerte azt a nőt, akit édesanyja után kutatva most megismerni kényszerül, sem mindazt a szenvedélyt és elfojtást, amely az elkendőzött családi múlt részeként, tudat alatt egész női sorsának irányítója volt. A pszichológiai és a detektívregények elemeit vegyítő, megrázó, egyben izgalmas mű bátran ajánlható a szépirodalom kedvelői számára.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Bejegyzések
4 megjegyzés:
Ferrante könyve akárcsak Bartis Attiláé nehéz a léleknek. Az olykor meglepően naturalista írásmmód megbotránkoztat mégis letehetetlenné teszi a könyvet. Itt is anya gyermek kapcsolat bontakozik ki. A középkorában járó Deila Rómából Nápolyba utazik, hogy édesanyja halála után nyomozzon. Aztán a kutatás átalakul. Már nem a jelen sokkal inkább a múlt válik érdekessé. A nőnek szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy vajmí kevéssé ismerte saját anyját. Ferranta a halál körülményeinek felderítésével "álcázza" a nő saját lelki kutatásait. A mű végére képes lesz saját eddig számára is ismeretlene, de legfőképpen be nem vallott érzésekkel szembenéznie.
A mű folyamatos kérdéseket vet fel az olvasóban. a gyermeki szeretetről és arról a gyermek és szülő élete mennyire folyhat össze. Meddig van köze egy gyermeknek az édesanyja életéhez, titkaihoz, vágyaihoz?
Miközben olvastam, úgy éreztem, egy őrült nő naplóját olvasom, tele irreális álmokkal és szürreális képekkel. Minden benne eleven és egyben halott. Egészen felkavaró mű, gyönyörűen kidolgozott részletekkel a csúnya dolgokról is. Másfelől nem tetszett, mert nekem még mindig túl durva Elena Ferrante. (Talán túl "szép" a lelkem!) Szerintem azoknak való, akik vágynak valami szokatlanra elszükrült kis életükben.
Ani
Elena Ferrante könyve meglepően egy temetéssel kezdődik. A regény főszereplője, Delia édesanyja temetésére érkezik. A lány a temetés után megpróbálja kideríteni, hogy miért kellett meghalnia édesanyjának. A kiindulópont egy férfi, aki a lány múltjába viszi. A regény folyamán Delia újragondolja édesanyjához fűződő kapcsolatát, múltjának egy részét. A mű során egy olyan embert ismerhetünk meg, aki nem tudta eddig elfogadni önmagát; szinte telejesen külön érezte a testét a lelkétől. A regény végére önmagának és édesanyjához fűződő kapcsolatának újraértékelése során sikerül elfogadnia magát. Édesanyja régi ruhájában és halálának helyszínén végre Delia megtalálja önmagát.
A regény nem könnyű olvasmány. Nagyon sok naturalista részt tartalmaz, mely miatt nem igazán tetszett. Ennek ellenére azon regények közé tartozik, melyek elgondolkodtatnak.
Mónika11
Semmit sem tudok az írójáról, emiatt is különösnek, titokzatosnak gondoltam a művet, s az is! Furcsa játéka a szeretetnek, gyűlöletnek, ismerősnek, ismeretlennek. Az író édesanyja temetésére érkezik, s furcsa kapcsolatukat próbálja megmagyarázni. Felidézi kiskori szorongásait, anyja várását, valójában nyomozni kezd.
Nem kellemes olvasmány. Az édesanya a tengerbe fulladt, öngyilkos lett. Már ez a tény is kellemetlen. Lánya, Délia nyomozásba kezd, mert ellentmondó dolgokba botlik. Közben meglehetősen zaklatott családi dolgok tárulnak elénk, de persze nem eléggé világosan. A festő, féltékeny apa elzavarja a családot, abba a házba költöznek, ahonnan az édesanya utolsó útjára indult. A ház sem vonzotta, csak a lift, az volt gyerekkorában is a búvó- vagy menedékhelye. Talán ez is jelkép: mese és valóság - fenn és lenn.
Nem tetszett a regény, mert nehéz volt olvasni. Az édesanya és lánya között sohasem volt meg az intimitás. Őszintén szólva nem ragadott meg a "nyomozás" menete sem. Feladtam olvasás közben, hogy kiderítsem, mit jelentenek pl. a szennyes fehérneműk, amelyek minduntalan felbukkannak szétszórva vagy egy kupacban. A gyászoló Délia felkeresi a nagybátyját, a régi ismerőst (szeretőt?), s közben gyerekkori emlékek villannak fel benne, többnyire ezek sem kellemesek: az apja - festményei - verekedései - féltékenysége. Megdöbbentő számomra a regény befejezése: anyja nyomát keresve önmagában fedezi fel az édesanyját, s ezt jelképesen úgy fejezi ki, hogy a frissen készült személyazonossági képére rárajzolja anyja hajviseletét, s "Amália ott volt. Én voltam Amália."
Szerintem ez a könyv azokat az olvasókat érdekelheti, akik vagy türelmesebbek nálam, vagy már a mű elején képesek ráhangolódni a modernebb lélektani művekre.
"Könyvek"
Megjegyzés küldése