2010. június 8., kedd

Lenz, Siegfried: Gyászperc

A német író műveinek visszatérő helyszíne a Balti-tenger vidéke. Újabb kisregénye egy különös szerelmi történetről szól. Christian, az észak-német tengerparti városban lévő Lessing Gimnázium tizennyolc éves diákja beleszeret angoltanárnőjébe, Stella Petersenbe. Ám e szerelem még csak be sem teljesülhet, hiszen a tanárnő egy végzetes hajókirándulás során életét veszti. Maga az elbeszélés, melyet Christian szájába ad az író, a tanárnő iskolai búcsúztatóján kezdődik, ebből az alkalomból idézi fel a fiú Stella bájos alakját, köztiszteletnek örvendő elbűvölő személyiségét, az iránta érzett vonzalmát. E vonzalom sajátos ellentmondásait azonban az elbeszélő móddal érzékelteti a szerző. Néha egyes szám második, máskor viszont harmadik személyben beszél Stelláról, ugyanakkor a történetbe szőtt mellékalakok, a Stella körül bonyolódó viszonyok kétségessé teszik, hogy kapcsolatuk valaha is komolyra fordulhatott volna. Az elbeszélés hátterében valójában mindvégig ez a kérdés húzódik meg - a választ azonban az olvasónak kell megfogalmaznia. Az idősíkokat váltogató, burkolt társadalomkritikát rejtő, az emberi kapcsolatok titkait feszegető, szimbolikus áthallásokban gazdag, északi fénytörésű próza kedvelőinek jó szívvel ajánlható.

0 megjegyzés: