2010. június 1., kedd

Vámos Miklós: Anya csak egy van

Vámos Miklós regénye egymással párhuzamosan futó monológ: az egyik a súlyosan mániás-depressziós anyáé, a másik "vicces Ladóé", a fiáé. A monológok váltogatják egymást, s ezekből bontakozik ki egy bonyolult anya-fiú kapcsolat képe; valamint a családé, háttérben a már rég meghalt, élhetetlen apával, azután Sárikával, Ladó nővérével, az író családjával, feleségével, Zsuzsával és szerelmével, Verával és idős anya számos régmúltbeli és a közelmúltban zajló viharos szerelmi kapcsolatával. A regény vélhetőleg önéletrajzi ihletésű, mindenesetre olyan mélyrétegeit tárja föl az emberi viszonyoknak, hogy érezhető az átéltség, az érintettség. Ám ha netán fikció is, írója olyan sorsokat és kapcsolatokat jelenít meg, melyekben mindannyan magunkra ismerhetünk. A felvillanó figurák egyike dr. Bartosik Gizella, az anya idegorvosa, aki nyilvánvalóan félrevezeti az asszonyt hosszú éveken át, s elavult módszerekkel (elektrosokk, hideg zuhany) kezeli, ám mégis ragaszkodik a beteghez. Vámos Miklós mindkét stációt, a mániás szakaszt (a "fentet") és a depresszióst (a "lentet") hitelesen és adekvát írói eszközökkel ábrázolja. Az anya beszédének és valóságérzékelésének kettőségében láttatja a betegség jegyeit. Laci, aki végeredményben jó fiú -, gondoskodik anyjáról, sok pénzt áldoz gyógyítására, aggódik érte, ugyanakkor természetes módon szenved is tőle - egyszer ki is mondja, hogy gyülöli. Az egész regényen végigvonul Vera alakja, aki a szenvedélyes és reménytelen szerelmet testesíti meg. A realista regény a végén szürrealizmusba csap át, amikor a halott anya a proszekturán tovább monologizál, sőt a saját hamvasztásán is, a fia meg röhögőgörcsöt kap a leleplező sírfelirat láttán, mely tíz évet letagad az asszony életkorából. Vámos Miklós elgondolkodtató regénye - a pszichológia szépprózai ábrázolása iránt fogékony olvasók tetszésével találkozhat. (Legeza Ilona)

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Amióta egy fiú anyukája vagyok, rögtön lecsapok az anya-fiú kapcsolatokat boncolgató könyvekre. Így tettem Vámos Miklós könyvével is, és nem csalódtam.
Ha olyan könyvet szeretnénk olvasni, amely egyik kiemelkedő értéke az őszinteség, akkor olvassuk el ezt a könyvet. A mű olyan őszintén beszél az anya-fiú kapcsolat kibeszéletlen, takargatott érzéseiről, hogy az olvasó már arra is gondolhat, hogy ez túlzás.
Ez a könyv egyik erőssége és ezért eredeti, ami nem elhanyagolható és ritkaság az elmúlt évtizedek könyvtermésében.
A hétköznapok küzdelmei közepette az író (főszereplő) még a nyakába kap egy haldokló anyát. Egy reménytelen és szerencsétlenkedő szerelmes író, aki még egy gyakorlati kérdéseket megoldani képtelen húggal is meg van áldva. Ő próbálja megoldani egy depressziós anya hangulati kilengéseit, és felszámolni annak következményeit.
A könyv másik feszültségforrása, hogy a fiú és az anya gondolatait is egyes szám első személyben írja le, pontosabban egymásnak feszíti az érzelmeket. Különleges feszültséget ad ez a könyvnek. Egy vibráló depressziós anya, akinek az értékrendje nem szokványos….csak emberi - és a helyét kereső író, aki – ugye - képtelen boldogulni és boldog lenni, akinek – természetesen – mindig rosszkor szólal meg a mobilja. Azért szólal meg rosszkor, mert az élethelyzetek nincsenek megfelelő erkölcsi sorrendben (a haldokló anya biztos, hogy akkor hívja, amikor a szerelem éppen alakulna…és viszont), vagy az élethelyzetek, a karrierépítés és mindenféle lenézett dolog, amelyet az író nem kerülhet ki, ha tényleg író akar maradni. Az anya ezen csak röhög. Nem nevet: röhög. Az olvasó együtt érezhet mindkét féllel egyszerre. Ajánlom a könyvet mindenkinek, de különösen fiús anyáknak és „anyás fiúknak”.

Káji

Horváth írta...

Mikor levettem a könyvet a polcról volt egy olyan érzésem, hogy már olvastam, de Vámos Miklósban még sosem csalódtam, így az újraolvasás mellett döntöttem, amit nem bántam meg. Különleges történet egy betegségével régóta együtt elő magyar nőről és annak családjáról. Az eseményeket az asszony és a fia szemszögéből is megismerhetjük. Ajánlom a könyvet mindenkinek, aki szereti a magyar írókat, kicsit szeret belekukkantani mások problémáiba és életébe, vagy csak egyszerűen szeret olvasni. Én különösen szeretem az olyan történeteket, ami elgondolkodtat és kérdéseket vett fel bennem. Ez a könyv tőlem azt kérdezi,hogy megbecsülöm eléggé a szüleimet, a családomat, megteszek-e mindent értük, amit lehet? Főleg mostanában érzem fontosnak ezeket a kérdéseket, mert úgy érzem az emberek egyre magányosabbak és egyre nagyobb szükségünk van egymásra és legfőképp a családunkra, végül talán nem árulok el nagy titkot, hiszen a könyv címe is ez:Anya csak egy van.

Névtelen írta...

A párhuzamos szerkesztésnek köszönhetően kiválóan érzékelteti, hogy két ember ugyanarról a dologról sokszor mennyire másként vélekedik. Megrázóan őszinte mindkét ember, és ez egy különleges anya-gyermek viszonyt alakít ki köztük az "elhallgatások" ellenére is.

Miközben olvastam, úgy éreztem, hihetletlenül kínos pillanatokat élhetett át a fiú az anya betegségének következtében. Ha életrajzi ihletésű, ill. személyes élményekből táplálkozó a regény, akkor nem szívesen cserélnék vele.

Azoknak ajánlom, akik - velem együtt - szeretik Vámos Miklós stílusát, az őszinte beszédet, a szókimondást, ugyanakkor képesek elkalandozni a lélek rejtelmeibe is.

"Tütitfa"