2010. június 16., szerda

Lessing, Doris: Az ötödik gyerek

Miestas ajánlja kedvenc regényét az olvasópályázatunkra:

A fiatal házaspár nagy hévvel veti bele magát a családalapításba. Bár a férj nem keres valami jól, mégis négy gyermeket vállalnak. Az ünnepek idején a rokonok is szívesen látogatják őket, bár nekik is egyre nagyobb terhet jelent a nagycsalád. Az ötödik gyermek születése azonban gyökeresen megváltoztatja az életüket. A kisfiú testi-lelki sérült, agresszív kitöréseit, gyilkos hajlamát szinte lehetetlen kordában tartani. A házasság kihűlőben, a rokonok is elmaradnak, az orvosok látszólag tehetetlenek. Az anya mégsem tud belenyugodni, hogy a gyermeket intézetbe adja, még akkor sem, ha ez a család teljes felbomlásához vezet is...


2007-ben Doris Lessing kapta az irodalmi Nobel-díjat. A 88 éves írónő ezzel szinte minden jelentős irodalmi elismerést magáénak tudhat. Perzsiában született, évekig élt Dél-Afrikában, majd A fű dalol című első regényével vált világszerte ismertté. Lessing 1956 előtt baloldali szimpatizáns, majd a hatvanas évek feminista ikonja volt, aki erős kritikai szemlélettel és páratlan tehetséggel ír századunk nagy kérdéseiről: a rasszizmusról és a nőket béklyózó konvenciókról.

4 megjegyzés:

Miestas írta...

Doris Lessing könyvét nem lehet letenni, vagy mert érintett vagy a témában,azaz sérült gyermeked van, vagy mert nincs és döbbenettel olvasod mit ki nem bír az ember, ha muszáj. Sok helyütt vitatkoztak már az anya cselekedetén, helyesen döntött-e amikor az ötödik sérültért gyakorlatilag lemond a négy egészséges gyermekéről és a férjéről. Nehéz ítélni egy helyzetben ami nem az enyém, de ha jól belegondolok mégis csak így volt az anya számára az egyedüli elfogadható megoldás, a többiek önmagukban is képesek tovább élni,mert erősek és épek de az ötödik nem !

Névtelen írta...

Kedves ismerős ajánlotta könyvet, amit egyhuzamban olvastam. Megfogott a cselekmény, kíváncsivá tett. A mű elolvasása után várnom kellett pár napot, hogy leírhassam, mit váltott ki belőlem. Ismét elgondolkodtam, milyen nagy felelősség a gyermekvállalás. Helyesen cselekedett-e az anya, hogy négy gyermekét elhanyagolta az egy miatt. Nem vette észre, hogy szenvednek a gyerekek az új testvér miatt. Amíg intézetbe nem adták Bent, hajlottam arra, hogy ez a jó megoldás a család egybentartására, de amikor az anya meglátogatja fiát, és látja őt eszméletlenül, kényszerzubbonyban, ürüléktől mocskosan, nem tudtam volna másképp dönteni én sem. Az ő gyermeke, akit gumicsővel mosnak, "olyan a polcon, mint egy döglött hal". A döbbenet, ami elfogta Henriettet, engem is elért. Nem gondolta végig, mi vár rá, csak azt tudta, nem hagyja itt meghalni fiát. Önzetlenül ápolta, segítette az atavista fiát. Később látta, hiába áldozta fel gyermei, férje szeretetét. Eltávoztak tőle, és Ben is csak a hozzá hasonlók társaságát keresi, csatlakozik az alvilághoz, ahol kiélheti agresszív hajlamait.

Elgondolkodtató, sok kérdést felvető könyv. Azoknak ajánlom, akik szeretik tovább gondolni a leírtakat, sőt barátaikkal megbeszélni, megvitatni. Nem könnyű könyv, nyomasztó hatással van az olvasóra.

Gyöngy

Névtelen írta...

Kíváncsivá tett a borítója, a címe és az ajánlója... Nagyon megtetszett, hogy nem egy "átlagos" történetet mesél el. Úgy gondoltam, egy irodalmi Nobel-díjat kapott regény biztosan különleges olvasási élményt ad.

Kiderült, hogy jól választottam. Nem volt megtévesztő az ajánlás, mint máskor több alkalommal. Nagyon megrendító az anya küzdelme önmagával és a gyerekkel. Alig tudtam letenni, másfél nap alatt elolvastam. Bele tudtam élni magam a szereplők helyzetébe, hisz valahol hétköznapi történet, de van benne egy kis csavar, és elgondolkodtató, bár a végén volt egy kis hiányérzetem, szerintem nagyon nyitva hagyja a témát.

Dorka

Névtelen írta...

Két éve olvastam az írónő "A fű dalol" c. regényét, ami nagy hatást tett rám. Ezúttal sem csalódtam benne, mert ez a könyv szinte letehetetlen volt. Miképp birkózik meg az anya a nagycsalád mindennapos gondjaival, főleg akor, ha sérült gyermek születik ötödikként? Az olvasóban akaratlanul is felmerül a kérdés, én vajon mit tennék az anya helyében? Lehet-e szeretni egy agresszív és kiszámíthatalan viselkedésű gyereket, ha állandó veszélyt jelent a többi családtagra? Megoldás-e, ha intézetbe zárják? Henriett anyai szíve azt diktálja, hogy haza kell vinnie az intézetből fiát,ahol emberhez méltatlan körülmények közt tartják. Ezzel a lépéssel súlyos gondokat vállal magára, de számára abban a helyzetben nem létezett más megoldás.

dolina