Vajon tényleg minden nemesebb érzés és vonzalom csupán illúzió, csalódni kell ifjúi vágyakban, szerelemben, anyai szeretetben? Tényleg ilyen egy asszony élete vagy csupán egyetlen asszonyé ez az élet, aki történetesen a 19. század második felének dekadens korszakába született? Az asszonyi sors, tágabb összefüggésben az emberi érzelmek értelmét firtató nagy mű, a szerző első regénye majd egy évszázada tartozik a magyar olvasóközönség kedves olvasmányai közé.A századvég francia nagyjai közt is nagy művész Guy de Maupassant, a próza megújítója, mint Flaubert és Zola, a novella mestere. A "Maupassant-i novella" - mondjuk ma is a feszes témára koncentráló, tömör, nagyot robbanó elbeszélésekre. Regényei sem kevésbé érdekfeszítőek, mély lélekismeret, határozott realista világkép és bölcsesség érződik belőlük.Az Egy asszony élete című regényét 1883-ban írta a már sikeres író. A nemesi származású Jeanne életét fiatal lány korától öregasszony koráig követheti nyomon az olvasó. A regény kezdetén egy életörömmel teli, tiszta lelkű lányt ismerünk meg, akitől a regény végén mint szenilis, sivár életű öregasszonytól búcsúzunk. A zárdai nevelés után Jeanne könnyű, rózsaszín illúziókkal röppen a világba (illetve szülei vidéki kastélyába); férje, majd fia - két jellemtelen ember - lerántják romantikus álmai magasából. A realitás újabb és újabb engedményekre kényszeríti, s tündéri lénye szürkévé kopik. A regény leleplező, vesébe látó lelkiismeretről és tökéletes írói technikáról tanúskodik. Nem hiányzik belőle Maupassant nagy témája, a társadalmi osztályok erkölcseinek rajza sem. (Legeza Ilona)
Bejegyzések
6 megjegyzés:
Évekkel ezelőtt olvastam, és mivel tetszett, a pályázat kedvéért újra kézbe vettem.
Magával ragadott a táj szépsége, az írás könnyedén olvasható, egyszerű megközelítése a problémáknak, az örömnek, bánatnak, meg a magánynak is, szinte beleéli magát az ember. Bár másfajta társadalomban játszódnak az események, de egyes mozzanatok, történések mindennapjainknak is részesi. Az emberi lélek pedig mindig, mindenhol lehet erős, de egyben lehet gyenge is.
Azért tetszett ez a regény, mert anya és gyermeke csodálatos és rögös kapcsolatának, szeretetének gyönyörű, de fájdalmas kiteljesedése, melyet végül is az unokára zúdít rá. Jeanne férje elvesztése után, csalódása ellenére minden figyelmét a fiára fordítja. Szinte majomszerettel óvja, majd mikor fia kiröppen a házból, majdnem megsemmisül. A fia lányát, azaz az unokát amikor a kezébe veszi, akkor tér vissza ismét a való világba és örül az életnek.
Azoknak az olvasóknak ajánlom, akik valamilyen módon hasonlóan élik meg mindennapjaikat. De olvashatja mindenki, mert valamilyen síkon egy-egy mozzanat, ami az írásban megjelenik, kapcsolódik minden emberhez. A csalódás, a szerelem, a magány vagy a gyermeknevelés, párja elvesztése, mind emberi sors.
Lonci
Az abszolút külföldi kedvencem! Fiatalon olvastam először, és magával ragadott, igazán lehangolt. Nagyon beleéltem magam. Újraolvasván nem volt annyira frenetikus mint, amennyire emlékszem. De így is személyes kedvencem. Maupassant pedig egyszerűen zseniális nekem.
Megértem azokat is, akik lehúzzák a könyvet, nem a legjobb Maupassant-könyv, de nekem mindig különleges marad.
Jó volt olvasni ezt a könyvet.
A regény kezdetén azzal a lánnyal találkozunk, aki fiatalon talán mindannyiunkban benne élt. Az élettől sokat váró, nagy vágyakat dédelgető, életerős fiatal lány. Egy szerencsétlen házzaság - melybe részben romantikus alkata miatt sodródott - és a kor erkölcsi és vallási nézetei, elvárásai miatt sokat csalódott. Élete végére teljesen kiábrándult lesz, de váratlanul megszületett unokája új reményt ad.
A történetet Maupassant olyan részletes tájleírásokkal teszi teljessé, hogy aki olvassa látni véli a francia táj szépségét.
Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet.
Mónika11
Egy ismerős regényt kerestem a megadott címek között. (Nem túl sokat találtam, de gondolom, nem is az volt a cél!) Ez a 19. századi történet egy asszony szenvedésének a rajza. Jeanne nem túl sok boldogságot kapott ifjúkorában, pedig többet érdemelt volna. Igaz, hogy nem is sokat tett érte! Belenyugodott férje kicsapongásaiba, többre becsülte a nyugalmat.
Mapusassant elég pesszimistán látta kora társadalmát. Igaz, hogy szép természetleírásai, finom rajzai igen sokszor éppen az élet megújulását festik alá. Reálisan mutatja be e műve a vidéki nem túl gazdag emberek mindennapjait. Erő inkább a szegényekben van, ők úgy mernek élni, ahogy szeretnének, fittyet hánynak az egyház tanításának is.
Azért tetszett a regény, mert nyomon követhettem az intézetből hazakerült lány életét az öregedésig. Finom lélekrajzzal bontakoztatja ki szerelmét, ami nem tart sokáig. Egyre szomorúbb, megtörtebb, míg a kis szegény cselédlány, Rosalie a regény végén erős, életvidám, bölcs társává, támaszává válik. Az elkényeztetett, "három anya" által nevelt fia, Paul eléggé elzüllött, de végül mégis ő adja meg Jeanne életének értelmét: rábízza kislányát. A nagyon óhajtott kislány így mégis megérkezik a főhős életébe.
A műben találkozhatunk fordulatos, néha krimibe illő történettel, megcsalatással, féltékenységből elkövetett őrültséggel, gyönyörű tájakkal, egy bölcs, természetimádó öreg báróval. Mélyen megdöbben a fiatalasszony, amikor édesanyja halálakor az eltett leveleket olvasva családi titkokat fedez fel.
Az írónak nincs túl jó véleménye a gyenge asszonyokról, de az erőfölényben levő férfiakról sem. Éles kritikával illeti az egyházat is: az öreg pap jóindulatúan segít eltüntetni a félrelépéseket, utódja viszont túl bigott, kegyetlenkedésre hajlamos.
Ha a regény befejezését nézzük, mégis optimisták lehetünk: Jeanne szenvedélyesen öleli, csókolgatja a kisbabát, s Rosalie így szól hozzá: "Látja, ... az élet nem olyan jó, ... de nem is olyan rossz, mint amilyennek hisszük."
"Könyvek"
Hiába a sok idő, ami eltelt, akár párhuzamot is lehetne vonni egy mai asszony és Jeanne között. Hisz ő is ugyanúgy átélt fájdalmat (sokat) és örömet (kevesebbet), mint bármelyik nő, akár a mostani világban is bármelyik női olvasó.
Gyönyörű és érzékletes képleírásokat tartalmaz, szinte ott érzi magát az ember a kastélyban, a természetben, bármelyik helyszínen. És könnyedén képzeli magát Jeanne helyébe, mert az író bár férfi, szerintem nagyon ismerte a női lelket.
Azoknak ajánlom, akik szeretik a szépet, és kicsit kiszakadnának a mai kor monoton gépiességéből, de nem egy könnyed, felejthető könyvvel, hanem valami olyannal, ami maradandó és megérinti a lelket fájdalmával és szépségével.
Dorka
Ezt a regényt már nagyanyáink és anyáink is szívesen olvasták. Azért választottam, hogy az olvasmányaim között szerepeljen egy XIX. századi író műve is.
Hiába intette a fiatal Maupassant-t mestere, Flaubert, hogy óvakodjon a szomorúságtól, amikor szembetalálkozott az élet fájdalmas igazságtalanságaival, nem tudta megállni, hogy papírra ne vesse őket.
A regény hősnője, Jeanne teli reményekkel indult neki az életnek. Nagyon vágyott a boldogságra, melyre, azt hitte, a férje személyében rátalált. Sajnos ez a boldogság rövid ideig tartott. Mindenben és mindenkiben csalódott, a férjében, az emberi tisztességben, anyjában, a vallásban és még a fiában is... A régmúlt korok hősnőit sok minden felkészületlenül érte. Túl sokat vártak az élettől, de keserű csalódás érte őket. Ennek ellenére sokáig tűrtek, sok mindent megocsátottak. Ezzel szemben a mai nők közül sokan hamar feladják a küzdelmet, ha a családon belül probléma adódik. A két véglet közül egyik sem jó. Vannak olyan dolgok, amiket nem lehet megbocsátani, de vannak olyanok is, amiért kár lenne mindent felrúgni.
A mű a szolgáló, Rosalie szavaival végződik, melyben arról beszél, hogy az élet nem jó, de azért nem is olyan rossz, mint amilyennek gondoljuk.
Kati
Megjegyzés küldése