2010. június 2., szerda

Storm, Theodor: Aquis submersus

Theodor Storm elbeszélése a 19. századi német rövidpróza egyik remeke. Komor észak-német tájon áll egy templom, benne festmény; a kép szőke, halott fiúcskát ábrázol. A kép alján rejtélyes betűjelek, kiderül belőlük, hogy a gyerek az apja bűne miatt fulladt vízbe. Innen a finom művű elbeszélés címe, s ebből a rejtélyből bontja ki az író a 17. századi romantikus szerelmi történetet.

Johannes, a festő Hollandiából tér haza gyerekkorának színhelyére, a holsteini kastélyba. Hajdani gyámolítója, a földesúr a ravatalon, gyerekkori szerelme, Katharina a szomszéd birtokoshoz készül feleségül menni. A lány erőszakos, durva bátyja portrét rendel Johannestől - maradjon kép a házban az ifjú hölgyről. A festmény készülése közben meghitt gyerekkori kapcsolatuk szerelemként éled újjá. Nászukra azonban épp hogy sor kerül, a festőt elűzik, a megesett lányt pedig eltüntetik a rokonok. Évek múlva egy tengerparti faluba hívják Johannest - a pap arcképét kell elkészítenie. A komor, rejtélyes ember mellett szőke kisfiú sündörög, a paplak asszonya viszont soha nem látható - magányos, rejtélyes életet él. Egy véletlen folytán mégis találkozik a festő az asszonnyal, s felismeri Katharinát - találkozásuk végképp, sorsszerűen teljesíti be a tragédiát...

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Egy letűnt világba kerültem vissza, ahol a rangok, társadalmi különbségek szigorúan elválasztották egymástól az embereket, sok fájdalmat, tragédiát okozva ezzel. Egy tehetséges fiatal festőművész és patrónusa, a bárói család lánya közötti szomorú szerelem történetét ismerhetjük meg ebben a műben.

Szabó Lőrinc műértő fordításában nagyon szép, emelkedett stílussal, gazdag, már-már elfeledett szókinccsel találkoztam. Az elbeszélés formája egy 1666-ban íródott napló megtalálása, majd elolvasása.

Azoknak ajánlom, akik szeretnek visszapillantani az elmúlt időkre, két-három évszázaddal ezelőtt hogy is éltek-haltak, gondolkodtak az emberek. Érdekes viilág, érdemes felidézni. A pályázat nélkül magam nem találtam volna rá erre a műre, ezúton is köszönöm.

Teri