2010. június 8., kedd

Wu, Emily Yimao - Engelmann, Larry: Madártoll a szélben

Az Amerikában élő kínai írónő megrázó önéletrajzi regénye annak a tíz esztendőnek a krónikája, amelyet szülőhazájában a kulturális forradalom véres eseményei, fékevesztett terrorja árnyékolt be. A regény felütése egy gyermekkori emlék pillanatképszerű megjelenítése. A három éves kislányt gyalog viszi anyja, hogy meglátogassák a lány apját egy koncentrációs táborban, ahol a végtelenül szomorú tekintetű embereknek neve sincs, csak száma. Apja később kiszabadul, mikor enyhülni látszik a rendszer, visszatérhet a pekingi katedra élére, ahol angol irodalmat tanít, bár népszerűsége továbbra is gyanús a hatóság szemében, és csak lassan emelkedik a szélsőjobboldali kategóriából a nép ellensége minősítés felé. Ám egy napon, 1966-ban derült égből villámcsapásként éri a családot a kulturális forradalom. Az egyetemen a felbőszített diákok veszik át a hatalmat, a tanárokat kihallgatásokra viszik, bántalmazzák, az utcákat agitátorok, véresszájú plakátok lepik el, és hamarosan úrrá lesz a káosz. A forradalom nem kíméli az ártatlan gyermekeket sem, az egyéni önkény és erőszak ugyanúgy lesújt rájuk, mint a hatalom. A történet főhőse is faluról falura sodródik, a leglehetetlenebb helyzetekben, mígnem a Vörös Nap lenyugodván, Mao elnök halálával ismét megnyílnak az egyetemek és főiskolák, hogy a fiatalok egy szebb jövő ígéretében térjenek vissza a fővárosba. Külön figyelmet érdemel a mű narratívája, az a kísérlet, ahogyan a felnőtt elbeszélő, viszonylagos tárgyilagossággal eleveníti meg, éli újra az eseményeket, ám a közvetlen élmény erejével, emberi sorsok felvillantásával érzékelteti azt az emberfeletti küzdelmet, amit a kínai emberek, sokszor védtelen gyermekként vívtak az életben maradásért, az emberi méltóság romjai közt.

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Már korábban is olvastam könyvet a kulturális forradalomról, de ez igazán "fejbevágott". Összeszorul a gyomrod, elfacsarodik a szíved, amikor olvasod, de el kell olvasnod, mert kegyetlenül igaz és ugyanakkor torokszorítóan szép. Hosszan lehetne róla sztorizni, kicsemegézgetni belőle, én csak néhány gondolatot szeretnék veled megosztani.
Milyen az a világ, ahol a könyveket elégetik, a maradék pedig a budiba kerül WC papír gyanánt, amivel a hátsódat törölheted, de halálos bűn, ha olvasod?
Milyen világ az, ahol az anyától elragadják csecsemő lányikreit, hogy a folyóba fojtsák, csak mert nem gazdaságos felnevelni őket?
Milyen világ az, ahol az elvakult tömeg garázdálkodhat, pusztíthat, alázhat meg másokat büntetlenül?
Milyen az a világ, ahol a családod miatt nemhogy teljes értékű állampolgár nem lehetsz, de valami üldözendő, megvetendő, kiírtandó valami?
Ez a világ olyan, amit túl kellett élniük. Ez a könyv pedig ebben az embertelenségben is megtapasztalható emberség-morzsákról (segítség, jóindulat, barátság, szerelem) szól, amik a túlélésben segíthetnek mindenkor.

edimir

Névtelen írta...

Csodálom azokat az embereket, akik emberek tudtak maradni ebben az embertelen világban! Feltétlenül el kellene olvasni azoknak, akik "tejben-vajban" fürdenek, és mégis mindig elégedetlenek a sorsukkal. Rájönnének, mi az igazi érték jelen világunkban: hogy biztonságban tudhatjuk családunkat, szeretteinket.

Azért tetszett, mert hitelesen tudta bemutatni ezt az embertelen korszakot. Kiegészültek a kulturális forradalomról szerzett eddigi ismereteim. Egyben nagyon megrázó és számomra minden emberi képzeletet felülmúló gyalázatosságról számol be. Ha ennek csak a tizedrésze igaz, akkor is rettenetes, és miért ne lehetne igaz... Erre a könyvre tökéletesen ráillik az a mondás, hogy az embernél kegyetlenebb állat nincsen.

DÉVA

Névtelen írta...

Azért választottam ezt a regényt, mert a kolléganőm olvasta, s ő ajánlotta. Szuperlatívuszokban beszélt róla, és mivel hasonló az ízlésünk, gondoltam, én is elolvasom.

Miközben olvastam, egyszerre éreztem dühöt a politikai rendszer ellen és csodálatot a könyv szereplői iránt. Felháborít, hogy egy érvényben lévő politikai rendszer ilyen mértékben tönkreteheti emberek millióinak életét. Csodálatos volt azonban az a hit és élni akarás, amellyel a könyv főszereplői az életükért és egy élhetőbb életért küzdöttek.

Azért tetszett, mert ismét bebizonyosodott számomra, hogy legfontosabb feladatunk: embernek maradni mindig, minden körülmény között - akkor is, ha az életünk olyan semmitmondó lehet mások számára, mint egy madártoll. Bárhová fúj is bennünket a szél, meg kell őriznünk méltóságunkat, hiszen előfordulhat, hogy - tudásunkon túl - már csak ez maradhat meg nekünk, s így kell tovább küzdenünk.

Szerintem ez a könyv érdekelheti azokat az olvasókat, akik hisznek a tudás hatalmában és egy szebb jövőben.

"Freedom"

Névtelen írta...

Kína, a hatalmas, titokzatos ország, az emberiség kultúrájának egyik bölcsője, az elmaradottság és a rohamos fejlődés, a nyomor és a gazdagság hátborzongató és csodálatra méltó világa! Itt játszódik a történet. Milliárd ember között egy kislány - róla szól a könyv. Mélyen átéreztem a szenvedéseit, hiszen kegyetlenül meggyötörte Mao Ce-tung diktatúrája, a társadalom szörnyű igazságtalansága, a mérhetetlen emberi gonoszság. A nélkülözésben, éhezésben, megaláztatásban gyermekkorát vesztett felnőtt döbbenetes önéletrajza felkorbácsolja az érzelmeket; a szomorúság és a fájdalom ilyen foka felháborodással, tehetetlen dühvel párosul bennem, azonban megnyugvást jelent az írónő sorsának kedvező alakulása.

A kínai emberek szenvedésekkel teli élete, az olvasóban keletkező-lezajló olykor viharos érzelmi állaptok izgalmassá, lebilincselővé teszik a művet.

Jutka

Névtelen írta...

Elképzelhetetlen számomra, hogy az emberek mennyi mindent képesek kibírni, újra és újra felállni, és élni tovább a családért, gyermekekért.

Azoknak ajánlom, akik szeretnének bepillantást nyerni a Mao által vezetett Kína életébe a hatvanas évek idején. Példaértékű lehet mindnyájunknak. Egy elvetemült diktátor és az őt követő elvakult "katonái" a hatalomnak mindenre képesek. Emberfeletti küzelem a családért. Szörnyű, amit a gyermekeknek is át kellett élniük. Borzasztó és mélységesn megrendítő is egyben. Sokáig a hatása alatt tartja az olvasót.

Ági

Névtelen írta...

Megrendített, mert keveset tudtam a Mao Ce-tung diktatúra kulturális forradalmának időszakáról. A címe is arra utal, hogy ebben a korszakban annyit ért egy ember élete és annyira volt irányítható egy emberi sors, mint a madártoll a szélben.

Ez a visszaemlékezés is azt bizonyítja, hogy a szélsőségek micsoda kárt okoznak az emberiségnek. Vu Ji-mao édesapját, aki tanár volt, egyik nap még szerették, tisztelték a diákjai, másnap már gyűlölték és legnagyobb ellenségüknek tartották. Egyik nap még alig fértek el a teremben, hogy meghallgassák az óráit, másnapra meg mintha kicserélték volna az agyukat, legszívesebben meggyilkolták volna. Ettől fogva az egész család élete pokollá változott. Annyi szörnyűségen mentek keresztül, hogy csodáltam azt az erőt, kitartást, jövőbe vetett hitet, amely életben tartotta őket. Ez nem mindenkinek adatott meg. Sokan meghaltak, sokan lettek öngyilkosok. Vu Ji-mao sok ismerőst, barátot siratott el. A férfiak sorsa is nehéz volt, de ebben a történetben is beigazolódott, hogy a nőké még sokkal nehezebb. Az is nagyon megrendített, hogy olyan is előfordult, amikor még az életüket sem hagyták meg a leánycsecsemőknek. Mindenki fiút szeretett volna, de ha nincsenek nők, kik szülik a fiúkat? Még a legjobb lelkű apa is értéktelenebbnek tartotta leánygyermekét, mint a fiát. Engem nagyon bánt a nők kiszolgáltatottsága. 1976-ban meghalt Mao elnök. Sokan siratták, sokan megkönnyebbültek. Sokak szívében újraéledt a remény sorsuk jobbrafordulására.

Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki hozzám hasonlóan érdeklődik a kínai történelem iránt. Aki kíváncsi egyszerű és különleges emberek sorsága, életére, küzdelmére, élniakarására. Ez a mű is azok közé tartozik, amelyeket soha nem fogok elfelejteni.

Kati

Névtelen írta...

Nyáron Lipcsébe vittem magammal, s éjszaka a hosszú városnézés után alvás helyett néhány éjszaka alatt kiolvastam a könyvet. Egyszerűen nem tudtam letenni ezt a lebilincselő könyvet. Sok-sok szenvedés, nehéz emberi sorsok tárultak elém. Mi magyarok sokszor elégedetlenkedünk, kevés dolognak tudunk örülni. Szerencsések vagyunk, hogy ezt a fajta brutális elnyomást nem kellett átélnünk. Különösen fiatalok számára ajánlom a könyvet, mely által sokkal toleránsabbá válhatnának.

Pircsi

kalacs írta...

Miért szörnyülködünk ezen, nálunk is volt Rákosi éra?